Hirdetés

God of War - Kratos és fia akár szoborként is a polcodra kerülhet

|

A Sony Santa Monica egy külső gyártó segítségével készít egy limitált kiadású szobrot a God of War főszereplőiről, aminek az előrendelését már el is indították.

Hirdetés

Ugyan még nem tudjuk, hogy 2018 első negyedévén belül mikor jelenik meg az új God of War, az SIE Santa Monica játékának kétségkívül ott a helye a jövő év legjobban várt PS-játékai között. A legelhivatottabb rajongóknak pedig egy gyűjthető relikviát is készít a csapat, ami már előrendelhető.

Hirdetés

Egész pontosan egy szobrot lepleztek le nemrég, ami 1:6 arányban ábrázolja Kratost és a fiát, Atreust, ami egész pontosan azt jelenti, hogy a talapzattal együtt nagyjából 38 cm magas az alkotás. A limitált kiadású, mindössze hétszázötven példányban elkészülő szoborról az alábbi galériában találtok néhány képet, de a termékoldala szerint ez még csak egy prototípus, így lehet, hogy a God of War két főszereplője, vagy a szörny levágott feje, amin Atreus áll, még változni fog a végleges kiadásig. Ez 2018 márciusa és májusa között esedékes, de csak azoknak, akik hajlandóak kicsengetni a 350 dolláros, azaz nagyjából kilencvenezer forintos árat a szoborért.

Nektek hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)