Hirdetés

PS Vitáért kínozták meg

|

Két Las Vegas-i fiatal fogva tartott egy 30 éves nőt, leborotválták a haját és egyetlen követelésük egy PlayStation Vita volt.

Hirdetés

Tudom, hogy ez megint a bulvár alja, de ma reggel olvastam és muszáj volt megírnom, mert ezt egyszerűen nem hittem el. Bulvárosodik a GSO, meg minden, de hát ez micsoda?!

A sztori még novemberi, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra a részleteket. Dióhéjban annyi történt, hogy két Las Vegas-i fiatal hat órán keresztül tartott fogva egy 30 éves nőt, leborotválták a haját, különböző gyógyszereket és alkoholt diktáltak belé és azt mondták, hogy csak egy PlayStation Vitáért cserébe engedik el. Ez már önmagában is szürreális, de az áldozat egyik ismerőse inkább elment egy konzolért, mert a támadók azzal fenyegetőztek, hogy levágják a hölgy fejét. Este 8-ig kapott határidőt, és amikor üres kézzel tért vissza, kapott még két órát, de addigra a helyszínre ért a rendőrség és az egész ügynek vége szakadt.

Christopher Hunter és Rosa Garcia-t előállították és emberrablással, súlyos testi sértéssel és emberölési kísérlettel vádolják és ha minden jól megy el is ítélik őket. Menjen csak minden jól, a börtönben valószínűleg rájönnek, hogy a PlayStation Vita hiánya nem a legrosszabb dolog, ami történhet az emberrel.

Hogy ne olyan rossz szájízzel zárjátok be a cikket azon siránkozva, hogy hova is tart ez a mostoha világ, megmutatjuk, hogyan is kér váltságdíjat egy profi.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)