Hirdetés

Halálos fenyegetéseket kapott az egyik PlayStation 2 emulátor alkotója

|

A fejlesztő nem bírja már idegekkel a folyamatos támadást, ami a személyét éri.

Hirdetés

Noha az emulátorok megítélése vegyes, fontos szerepük van a régi játékok megőrzésében az utókor számára, közülük is elsősorban azokéban, amelyek kereskedelmi forgalomban már nem kapható konzolokon láttak napvilágot. Persze akadnak olyan próbálkozások is, amelyekre az iménti kitétel nem igazán alkalmazható, hiszen bárki besétálhat egy szaküzletbe, hogy PlayStation 4-et vásároljon, és a PlayStation 3 sem számít nehezen beszerezhető ritkaságnak.

Mindenesetre számos platformon nyúzhatunk már az emulátoroknak hála egy sor olyan alkotást, amelyek sosem kaptak natív portot, még az sem lehetetlen, hogy a PlayStation 2 klasszikusait bírjuk futásra androidos mobilokon.

Hirdetés

Utóbbi célra sokáig kizárólag a fizetős DamonPS2 alkalmazást lehetett használni, ám az AetherSX2 felbukkanásával egyik pillanatról a másikra megváltozott a helyzet, a PCSX2 alapjaira épített, 2021 decembere óta elérhető megoldás ugyanis ingyenes volt. Hiába kezdett azonban egyre szélesebb körben terjedni (több mint egymillióan töltötték le a Google Play Áruházból), és kapott kiváló értékeléseket a felhasználóktól (a lehetséges 5-ből 4,3 csillagot szerzett 14,6 ezer vélemény alapján), alkotója mégis kapitulál.

Döntése hátterében az áll, hogy egyszerűen nem bírta már elviselni a felhasználói követelések szünet nélküli áradatát, a sokszor jogtalan panaszokat, és mindennek a tetejében újabban már halálos fenyegetéseket is kapott. Emellett az is rendszeresen előfordult, hogy csalók adták ki magukat az AetherSX2 fejlesztőjének vagy képviselőjének. Az alkalmazást továbbra is el lehet majd érni, bárki letöltheti és használhatja, ám a fejlesztése határozatlan időre leáll, az sem kizárható, hogy örökre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)