Hirdetés

Henry Cavill már a Vaják sorozat forgatásáról posztol

|

A Ríviai Geraltot játszó színész gyors bepillantást engedett a kulisszák mögé, hogy megmutassa: tényleg forog a sorozat második évada.

Hirdetés

Tavaly decemberben debütált, és egyből a Netflix nézettségi listájának élvonalába került a Vaják sorozat, mely Andrzej Sapkowski regényeit dolgozza fel. Alapanyag akad még bőven, és a nézettségre sem lehetett panasz, így nem is volt kérdés, hogy érkezik a következő évad, melynek forgatása azonban a koronavírus miatt veszélybe kerültek. Nemrég jó hírrel szolgáltak az alkotók, ugyanis még a tervezettnél is korábban sikerült elkezdeniük a felvételeket, most pedig Henry Cavill is megerősítette, hogy már a terepen van.

Hirdetés

A színész a sminkszobából küldött egy képet magáról, amint a szakemberek éppen rávarázsolják a Ríviai Geralt fizimiskát, egészen pontosan a vaják ikonikus fehér hajkoronáját:

A bejegyzésben egy kicsit mesél is a körülményekről; ezúttal nem kerül a fejére az az úszósapka szerű fejfedő, melyre utána a fodrászok ráépítik a fehér frizurát, helyette egy másik módszert választottak, melyhez orvosi és folyékony ragasztót használnak. Az eljárás nem tűnik túl kellemesnek, erre a bejegyzésben is utal: "az eltávolítása kész élvezet".

Emellett arról is helyzetjelentést adott, hogy a munkálatok során fokozottan figyelnek a járványügyi helyzetre, így hetente kétszer is tesztelik őket koronavírusra. Ha minden jól megy, akkor valamikor 2021-ben már bele is vethetjük magunkat a második évadba, mely az alkotók szerint lineárisabb lesz, mint az első, mivel nem keverik meg az idővonalakat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)