Hirdetés

Hosszú távra terveznek a The Last of Us sorozattal

|

Az adaptáció egyik showrunnere, Craig Mazin sokat sejtető kijelentést tett.

Hirdetés

Rekordot döntött a The Last of Us sorozat utolsó része, de a széria általánosságban véve is nagyon jó statisztikákkal rendelkezik, és a kifogásolt elemeket leszámítva a fogadtatás is elsöprő volt. Az HBO már azelőtt berendelte a második szezont, hogy az első befejeződött volna, ez a döntés pedig kifizetődőnek bizonyulhat, hiszen Bella Ramsey szerint a forgatás már jövő év elején indulhat, és 2024 végén/2025 elején már nézhetjük is a folytatást, amelyben már a The Last of Us Part 2 fontos karaktere, Abby is kulcsfontosságú szereplő lesz.

A következő szezon azonban nem feltétlenül fogja szolgai módon másolni a második játékot, azt már korábban elmondta az egyik showrunner, Craig Mazin (Csernobil), hogy csak nagy vonalakban építenek a The Last of Us Part 2 eseményeire, de lesznek súlyos, fontos eltérések

Hirdetés

Korábban a GQ-nak adott interjújukban már pedzegették Mazinék, hogy egyetlen évadba nem szeretnék belesűríteni a Part 2 eseményeit, amelyet most a National Association of Broadcasters által Las Vegasban rendezett panelen a showrunner újfent megerősített, jelezve, hogy a sorozat rajongóinak még sokáig szolgáltathatnak néznivalót: 

"A tervünk az, hogy nem csak egy szezont fogunk csinálni. Egy darabig még itt leszünk."

A The Last of Us Part 2-t tehát várhatóan több évadban dolgozzák majd fel, a kérdés már csak az, hogy mennyiben és miket használnak fel. A Joelt alakító Pedro Pascal pár napja egy az Esquire magazinban megjelent cikkben kifejtette, hogy szerinte a sztorinak követnie kellene a játék eseményeit, mivel annak nem lenne értelme, hogy az első részt hűen követték, a folytatást meg nem.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Bella Ramsey (akit biztosan nem fognak lecserélni) is elmondta a maga véleményét, és egyáltalán nincs érzelmileg felkészülve arra, ami rájuk vár, ha a Joellel kapcsolatos fordulat bekerül a sorozatba.

Mazin is nyilatkozott akkor az Esquire-nek és azt mondta, hogy egyáltalán nem érzik úgy Neil Druckmann-nel, hogy az alapanyag korlátozná őket, szóval ez alapján bármi megtörténhet. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)