Hirdetés

Így készült a Vakondok 4 - a magyar szöveges kalandjáték születése

|

Az egyik legismertebb magyar szöveges kalandjáték atyjának meggyűlt a baja a kalózokkal. Különleges másolásvédelmi rendszeréről is mesél a Vakondok 4 werkfilm sorozat legújabb részében.

Hirdetés

A korábbi epizódok:

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

Ma már a legtöbb játékhoz előbb-utóbb érkezik egy magyarítás a honosítók dicséretes munkájának köszönhetően, egyes címek pedig már a boltok polcaira is magyar felirattal kerülnek. Pár évtizeddel ezelőtt azonban ez még igazi kuriózumnak számított. 

A 80-as években nem igazán léteztek magyar nyelvű számítógépes játékok. A főleg iskolákba szánt oktató-játék programokon kívül a Novotrade sem adott ki ilyeneket. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy amikor megjelentek az első, otthon fejlesztett magyar nyelvű szöveges kalandjátékok, hamar népszerűvé váltak. Rátkai István a Fazekas Gimnáziumba járt, és első, Fazekas című, Commodore 64-re írt szöveges kalandjátéka is az iskola falain belül játszódik. Ezt akkor még csak ismerőseinek mutatta meg, így széles körben nem terjedt el. Második, 1987-ben elkészült Időrégész című játéka viszont talán az egyik legismertebb magyar szöveges kalandjátékká vált.

A Novotrade-en keresztül próbálta kiadni, de mire nagy sokára megjelent, már kikerült a cégtől a játék kalózmásolata. Így annak ellenére, hogy sok emberhez eljutott, nem sok példány kelt el belőle. Következő kalandjátékait ezért már hivatalosan szerzői magánkiadásban adta ki, ami akkoriban elég egyedinek számított. A Bosszú és az Új Vadnyugat I, II kazettáit maga sokszorosította, nyomtatta a borítóikat, és árulta postai utánvéttel.

A werk videóban arról is mesél, hogy egy olyan másolásvédelmet is kidolgozott, ami mintegy vírusként önmagát is tudta másolni, ha nem az eredeti lemezről lett betöltve a játék.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)