Hirdetés

Így készült a Vakondok 4 - ha videojátékot készítesz, a 24 órás nap nem elég

|

A 90-es évek szöveges kalandjátékainak egyik híres fejlesztője annyit dolgozott, hogy csupán minden második nap volt ideje egy kis alvásra.

Hirdetés

A korábbi Vakondok epizódok itt vannak, nézzétek meg mind:

1. rész2. rész3. rész4. rész5. rész6. rész7. rész8. rész9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész

A legújabb Vakondok werk anyagban Olessák Róbert mesél többek között arról is, hogyan változott meg teljesen az életritmusa, mikor annyit dolgozott a számítógép előtt, hogy csak két naponta aludt, vagyis a 24 órás napokat lecserélte 48 órás ciklusokra.

Olessák Róbert neve ismerősen csenghet azoknak, akik a 90-es években játszottak szöveges kalandjátékokkal. A Lord Of The Hell, és Az Alvilág Ura után fogott bele egyik legismertebb játékának, A Gálya-nak a fejlesztésébe, amit 1994-ben kezdett forgalmazni a COV-ot (Commodore Világ) is kiadó Com-Ware Kft. Bár ekkoriban már Amigára, sőt PC-re is rengeteg játék jelent meg világszerte, itthon sokaknak még a C64 jelentette az otthoni számítógépet. Így ezekben az években több magyar szöveges, illetve grafikus kalandjáték is megjelent C64-re, mint például a Wasted Time, A kastély vagy a Newcomer. A Gályát Róbert egyedül fejlesztette több mint két éven keresztül, aminek meg is lett az eredménye. A játék több olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amik egyedivé teszik a szöveges kalandjátékok között. Ilyen például az, hogy egyszerre két szereplővel kell játszani a játékot. A karakterek között bármikor lehet váltani, illetve ajánlott is, hiszen különböző képességekkel bírnak, amik különböző feladatokkor jönnek jól. A játékmenet nem lineáris, így nem egy előre kőbe vésett utat jár be a játékos. A játéktér több, mint 250 helyszínt, közel 100 élőlényt és 140 mozdítható tárgyat tartalmaz. A nyelvi felismerő pedig egy 1400 szavas ragozatlan törzs-szótár szavait képes felismerni.

Róbert később sem hagyta abba a szöveges kalandjátékok fejlesztését. Szakdolgozatát is ebben a témában írta, ahol a munka nagy része A babó című PC-s kalandjáték programozásából állt. A játékot bő fél év alatt készítette el, és hogy hatékonyan tudjon haladni a fejlesztéssel, egy egyedi életritmusra állt rá. Erről is mesél a werk videóban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)