Hirdetés

Így készült a Vakondok 4 - a magyar C64 forradalom

|

A Vakondok 4 werkfilm sorozat eheti részében azzal a személlyel beszélgettek a készítők, akinek komoly szerepe volt a magyar Commodore 64 játékfejlesztés beindulásában, valamint a Tetris sikerében is.

Hirdetés

A korábbi epizódok:

1. rész

 2. rész.

3. rész.

4. rész.

5. rész

Kevesen tudják, hogy nem csak az köszönhető Stein Róbertnek, hogy Magyarországon 1983-ban már szervezett játékfejlesztés folyt, hanem az is, hogy elindult a Commodore gépek magyarországi importja. Továbbá egy egész iskolai számítógép program, melynek keretei között lecserélték a régi gépeket és rengeteg helyre eljuthattak a Commodore masinák.

Stein Róbert 1956-ban menekült el Magyarországról, és néhány hónappal később Angliában kötött ki. Másfél éven keresztül egyik helyről a másikra került családjával, mire végre állandó lakhelyet tudtak szerezni. Érdekelte a számítástechnika, azon belül is főleg a különböző sakk-gépek. Így ezek kereskedelmével kezdett foglalkozni az 1978-ban alapított angliai SciSys cégnél.

Itthon Rényi Gábor, a későbbi Novotrade elnöke épp olcsó alternatívát próbált találni egy akkori Tungsramban gyártott sakk-gép helyébe, és ekkor ajánlották neki Stein Róbertet. Így behívatta magához, hogy megpróbáljanak külföldi alkatrészekből itthon összerakott sakk-gépek gyártásába kezdeni. Erről aztán kiderült, hogy nem a legnagyobb üzlet, mert az összeszereléshez szükséges alkatrészek devizaigénye nagyobb volt, mint sok, már készen kapható sakk-gép ára. Viszont utána más, magyar, számítástechnikai alapon működő logikai játékok fejlesztésében is együttműködtek. 1982 decemberében aztán Stein Róbert John Baxterrel, a Commodore angliai részlegének marketingmenedzserével tért vissza Rényihez, hogy felkérjék, szervezze meg Magyarországon a számítógépes játékfejlesztés hátterét, és készítsenek játékokat az akkor megjelent Commodore 64 gépekre. Ekkor indult a hosszútávú együttműködés a magyar Novotrade, mint játékfejlesztő cég, és Stein Róbert új cége, az angliai Andromeda Software mint üzletkötő között.

Stein Róbert volt az, aki először felfigyelt a szovjet fejlesztésű Tetris játékra is, így az, hogy ma az egész világ ismeri, és hatalmas siker lett, nagy részben neki is köszönhető.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)