Hirdetés

Injustice 2 - így lettek igazán emberiek a szereplők

|

Betekintést engedtek nemrég a kulisszák mögé az Injustice 2 készítői, többek között eldicsekedtek az új felszerelésükkel, amit a játék átvezető animációihoz használtak.

Hirdetés

Nem sokkal a Mass Effect: Andromeda csúfos leégése után az emberi arcok tekintetében jött az Injustice 2, amivel a NetherRealm megmutatta, milyen is az, ha elegendő pénz és munkaidő áll rendelkezésre ahhoz, hogy valódi érzelmeket jelenítsenek meg a karaktereiken. Most néhány részletét meg is mutatták a folyamatnak, amivel ezt a kiváló végeredményt sikerült elérni.

Hirdetés

Cnet munkatársainak volt szerencséje ellátogatni a chicagói stúdióba, ahol a munka első néhány fázisa folyt, nem is akármilyen technikai háttérrel. Mivel a Mass Effect több száz órányi párbeszédéhez képest az Injustice 2 csapatának sokkal kevesebb dialógust kellett feldolgozniuk, megengedhették maguknak, hogy igazi színészek játékát vegyék alapul minden jelenetnél. Ehhez először a valódi szereplőket az alább (részben) látható, negyvennégy különböző kamerából álló berendezéssel szkennelték be, ráadásul mindegyiküket tizenhat különböző arckifejezéssel.

Ez annyi adatot jelent, hogy még a NetherRealm gépszörnyeinek is két-három napig tartott, míg feldolgozták egy szereplő állományait. Az egyes jelenetek közben három, a színészek fejére rögzített kamerával vették őket különböző szögekből, hogy pontosan elkaphassák az arcmimikájukat. Ahogy az Injustice 2 egyik művésze elmondta, ez a rengeteg technikai előkészítés persze nem jelentette, hogy egy az egyben a felvételeket láttuk a kész játékban. Mindegyik jeleneten finomhangoltak kézzel is, Harley Quinn és Superman karakterén például rengeteget alakítottak, míg tényleg elégedettek voltak a végeredménnyel. 

A végeredmény láttán nyugodtan állíthatjuk, megérte.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)