Hirdetés

Ismét lopással vádolják a Resident Evil fejlesztőjét

|

Erős bizonyítékok látszanak alátámasztani, hogy a Capcom fotók tucatjait használta fel jogtalanul a játékaiban.

Hirdetés

Kevesebb mint egy hónapja adtunk hírt róla, hogy a Resident Evil: Village egy kevésbé ismert rendezőtől nyúlhatta le a játék egyik minibossának koncepcióját, most viszont egy sokkal kínosabb vádra kell felelnie a fejlesztő Capcomnak.

Judy A. Juracek dizájner ugyanis 12 millió dollárra perelte a stúdiót, amiért az jogtalanul használt fel legalább 80, általa készített fotót a játékaiban. Állítása szerint a képek az 1996-ban kiadott Surfaces (Felületek) című könyvéből származnak, ami változatos textúrákat örökített meg azzal a céllal, hogy útmutatóul szolgáljon a felületeket tanulmányozó művészeknek.

Hirdetés

A kötet mellé egy CD is járt, amely nagy felbontású digitális formátumban is elérhetővé tette a könyvben szereplő anyagot. Duracek szerint a Capcom a lemezes kollekciót használta fel az engedélye nélkül, amit azzal támaszt alá, hogy a fejlesztő tavaly őszi hackertámadásban nyilvánosságra került adatai között legalább az egyik képét ugyanazon a fájlnéven (ME009) fedezte fel, ahogy az a közel 30 éves CD-n is szerepelt.

A  jogtalanul felhasznált anyagokról egy 100 oldalas dokumentációt is mellékelt az ügyben eljáró bíróságnak, s a bizonyítékokat elnézve nem áll valami jól a Capcom szénája.

Az első illusztráción a Resident Evil 4 logója látható, melynek törött üveget formázó mintája valójában Juracek egy Olaszországban készített fotójáról származik. A másodikon egy dombormű szerepel, ami a Resident Evil Remake egyik könyvének borítóján köszön vissza, a harmadikon pedig egy ajtó árulja el, hogy a Capcom honnan is merített ihletet. A teljes listát itt lehet böngészni, az érdekes olvasmányban a Devil May Cry-széria is feltűnik.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A szerzői jogok megsértéséért követelt, akár 12 millió dolláros összegen túl Juracek fotónként 2500-25000 dollár kártérítésre is igényt tart, amiért a Capcom sajátjaként kezelte a felhasznált textúrák jogait. A fejlesztő egyelőre csak annyit fűzött a hírhez, hogy tudatában van az eljárásnak, de nem szeretné kommentálni azt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)