Hirdetés

Kiderült a Half-Life sorozat végének története

|

Nincs több találgatás a meg nem jelent utolsó epizód történetével kapcsolatban: a széria írója trükkösen juttatta el a részleteket a rajongókhoz.

Hirdetés

Bármennyire is imádtam a Half-Life sorozatot, egy ideje az égvilágon semmi reményem arra nézve, hogy valaha tényleg megkapjuk a hőn áhított harmadik részt. Még ha dolgoznának is rajta valahol egy eldugott, föld alatti bunkerben, már akkor se lenne ugyanaz, mivel az első és második részeken, valamint annak kiegészítőin fő íróként dolgozó Marc Laidlaw már el is hagyta a Valve-ot. Egész idáig nem is beszélt nyíltan arról, milyen tervei voltak a folytatással, mert kapott volna pert a nyakába, de most a jelek szerint elege lett, és egy nagyon körmönfont módszerrel csakazértis megosztotta mindenkivel az egykori terveit.

A Half-Life 2 megjelenése után még nem egyből a harmadik részen kezdtek dolgozni a Valve műhelyeiben, hanem jött két "epizód", amellyel a második rész történéseit fűzték tovább. Az Episode 3-mal kapcsolatban egy 2007. karácsonyi megjelenést ígértek, de az Episode 2 kiadása után teljes csend övezte a projektet, amely végül teljesen el is sikkadt (a "nagy" harmadik résszel együtt). Tíz év telt el azóta, talán ezért érezte most elérkezettnek az időt Marc Laidlaw arra, hogy a jogászokat kijátszva, a maga módján lezárja a Half-Life sztorit.

Levél szeretteimnek

Az író Twitterére pakolt fel egy hivatkozást saját weboldalára, ahol egy érdekes történetet közölt. A sztori olyasmi formát kapott, mind egy XIX. századi levélregény, amelyben a főhős számol be szeretteinek az általa megélt kalandokról.

A jogi hercehurcák kikerülését hihetetlenül okosan oldotta meg, mivel a régiesen megfogalmazott szövegben a Half-life szereplőinek és helyszíneinek nevét kicserélte, ráadásul még a főbb karakterek nemét is megváltoztatta. Így lett Gordon Freemanből nő (Gertie Fremont), Alyx Vance-ből Alex Vaunt, Dr. Elias Vance-ből Elly, Judith Mossman helyett Jerry Maas-t ír, és így tovább. Kicsit nehéz is kibogozni így, hogy pontosan ki kivel mit csinált a hol, de azért szétbondolgattuk a szöveget, hogy összerakjuk a lényeget.

Aki kíváncsi az eredeti (és egyébként tényleg zseniális stílusban megfogalmazott) szövegre, böngészgesse okosan az író weboldalán, egy csomó érdekes részletet találhat, itt viszont megpróbáljuk a főbb sztorivonalat összefoglalni. Szóval tessék felkészülni, ez lett volna a Half-Life: Episode Three története.

Ha jó, ha nem jó, nem mindig hajó a hajó

Az Episode Two sztorija ugyebár ott végződött, hogy megvédtük a Fehér Erdőben létesített ellenálló támaszpontot a hatalmas, háromlábú Striderek ostromától, miközben az ellenszenved Dr. Magnusson elkészült a rakétájával. Ezt végül sikerült kilőni, és nagy ujjongások közepette néztük, ahogy az kilövi a műholdat, ezzel kiiktatva a Citadella környékén hemzsegő Combine erőket. Alyx és Elias társaságában haladtunk épp egy helikopter felé, hogy egy következő kaland felé induljunk: a Dr. Judith Mossman által még a Citadellában felfedezett üzenet szerint valahol a Sarkvidéken található az a Borealis nevű hajó, amelyen még az Aperture Science végzett titkos és veszélyes kísérleteket. Mossman szerint ez lehet a kulcs az idegenek végső megfékezéséhez, Dr. Vance viszont megígérteti velünk, hogy elpusztítjuk a hajót, mielőtt az emberiség ezt is rosszul használná fel.

Ekkor azonban két agyszívó Combine lárva repült be a hangárba, majd elkapta és megölte Dr. Vance-t. Alyx robotkutyája ugyan elüldözte őket, de így is összetört az öröm, és az utolsó képeken azt látjuk, ahogy Alyx halott apja fölött sír.

És akkor innen jön a Laidlaw-féle levélből kifejtett Episode three sztorivonal.

Jég veled!

Az Ellenállás eltemeti Dr. Elias Vance-t, de a szomorúság új erőt is ad a mozgalomnak. A szertartás után a szótlan főhős, Gordon Freeman (tehát mi ugyebár) Alyx Vance társaságában helikopterre száll, hogy valóban elinduljon megkeresni a Borealist. Őket egy nagyobb csapat ellenálló katona is követi egy különálló transzporton.

Már megközelítik a Sarkvidéket, amikor egyszer csak valami furcsa anomália miatt lezuhan a légijárgány, és a Gordon-Alyx párosnak órákig kell bolyongania a fagyos hóviharban. Végül elérkeznek a Dr. Mossman által megadott koordinátákra, ahol nem a hajó fogadja őket, legalbbis nem úgy, ahogy gondolták. Egy Combine erődöt találnak, ami mellett egy nagyobb, nyílt terület fekszik, viszont egyelőre minden kihalt. Amikor bejutnak az erődítménybe, egy furcsa jelenség kíséretében egy pillanatra megjelenik a Borealis a nyílt téren, majd el is tűnik: olyan, mintha a hajó hologramját látnák.

Mint kiderül, a Combine furcsa dimenziókütyüje segítségével igyekszik végleges, fizikai formájában is elkapni az óriási hajót, ami egyelőre ki-be rohangászik a dimenziónkba. A Combine azért építette ezt a bázist, hogy ha végre tényleg itt tudják tartani a hajót, hatalomba kerítsék a rajta egykor folyó kísérletek minden technológiáját.

Lárva gyerek vagyok, senki se szeret engem

Freemanék elhatározzák, hogy ha újra megjelenik a hajó, feljutnak rá, de ekkor megjelenik a Combine, ráadásul egy olyan karakterrel együtt, akit halottnak hittek: Wallace Breen, az idegenek korábbi szószólója az, de egy furcsa formában, egy lárvaszerű lénybe ágyazva. Kiderül, hogy ez Breen egyfajta klónja, amely nincs is tisztában azzal, hogy "eredetije" meghalt, de azt valahogy sejti, hogy Freeman a felelős valami nagyon rossz dologért, ami vele kapcsolatos.

A főhősök végül olyan helyzetbe kerülnek, amikor a lárvalény-Breen bevallja nekik: tulajdonképpen ő is a Combine foglya, egy baljós kísérletsorozat terméke. Alyx ugyan azt hangoztatja, szenvedjen csak tovább a gonosz lény, de Gordon végül valamiféle kegyelemdöféssel megszabadítja a szenvedéseitől.

Valahol az erődítményben rátalálnak a fogva tartott Dr. Judith Mossmanre is, akivel nem épp baráti a viszony (ha emlékszünk, a tudósnő korábban lepaktált Breennel abban a hiszemben, hogy ezzel megmenti Dr. Vance-et). Alyx azzal vádolja, miatta halt meg az apja, miközben Mossman azzal érvel, hogy ő kettős ügynökként mindig az ellenállást szolgálta. A tudósnő mindenesetre megadja azokat a kódokat, amelyekkel a Borealist az eddigeknél kicsivel tovább is ehhez a valósághoz lehet szögezni. Mindez meg is történik, Gordon, Alyx és Judith feljutnak a hajóra, de persze egy rakás Combine egység is lohol utánuk. Alyx és Judith odabent ismét összevesznek azon, mi legyen az ott talált eszköz, egyfajta dimenzióeltérítő technológia sorsa.

A Bootstrap Device nevű izébigyó a portálokkal megvalósított dimenzióugrási módszer helyett egy olyan mezőt képes létrehozni egy bizonyos nagyságban (jelen esetben a hajó körül), amelybe zárva utazni lehet időben és térben különféle dimenziók között. Az eszközt viszont sosem tesztelték, és amikor a Combine a Kilenc Órás Armageddon (azaz a Half-Life 1) alatt megtámadta a Földet, a Borealison levő tudósok kétségbeesésükben bekapcsolták az eszközt, hogy az Antarktiszra vigye őket hajóstul. A tesztelés hiánya miatt azonban nem tudták, hogy nem csak térben, de időben is utazni fognak, ráadásul iráyníthatatlanul dobálódnak ide-oda az időben. A parancsnoki hídról hőseink is folyamatosan látják, ahogy itt-ott felbukkannak a múltban és a jövőben, ráadásul az egyik ilyen időszakos állomáson úgy tűnik, ez a Combine fő bázisa, ahonnan más világok meghódítására indulnak.

Judith és Alyx továbbra is azon vesződnek, mi legyen a hajóval: Dr. Mossman természetesen tanulmányozni és használni akarja a berendezést, míg Alyx az apjának tett ígérete alapján elpusztítaná, hogy a Combine (vagy bárki más) ne használhassa fel gonosz célokra. A vita eldurvul, Alyx fegyvere elsül, és Dr. Mossman meghal. Alyx és Gordon telepakolják bombával a Borealist, hogy egy időben és térben elindított óriási rakétává alakítsák a hajót, így elusztítva az idegenek bázisát.

Már megint ez az ürge

Épp, amikor elindítanák a bombává alakított hajót végső útjára, megjelenik a Half-life játékok "isteni beavatkozás" figurája, az interdimenzionális lény, aki G. Man néven egy öltönyös figura képében már eddig is többször ragadta ki hősünket a téridőből. Ezúttal azonban nem Freemant keresi, hanem Alyxet, akiről kiderül, hogy kisgyerekkorában egyszer már találkoztak. "Jöjjön velem, mert még vannak dolgok, amiket meg kell tennünk, és helyek, ahová el kell mennünk" - mondja G. Man, majd Alyxszel együtt eltűnik, távoznak ebből a valóságból.

Aztán Gordon még látja, ahogy a hajóval együtt megérkezik a Combine bázisra, majd minden felrobban, de mintha az egész csak egy gyufasercenés lenne a világegyetemhez viszonyítva - de itt jönnek újra a korábbi részben megismert idegenek, a Vortigauntok, akik az utolsó pillanatban kiántják Freemant a nagy badabummból. Hősünk az Episode Three végén egy olyan helyen (másik létsíkban? másik időben?) tér magához, ahol nem tudja, mi lett a hátrahagyottakkal, az ellenállással, a Combine-nal, és jön (illetve itt jött volna) a stáblista, és a Half-Life 3.

De egyik sem jött. A trükkösen megírt sztori végén Gordon Freeman... akarom mondani Gertie Fremont azt írja, ne várjon többé tőle senki újabb leveleket, itt a vége, ez volt az utolsó epizód.

Szóval, szomorú ez az egész, a sztori pedig baromi érdekes - persze, iszonyatosan kusza így elsőre, de ne felejtsük el, hogy mindez még csak terv-fázisban létezett, amikor a Valve elnapolta, majd végül a jelek szerint végleg berekesztette a Half-Life sorozat további fejlesztését.

Most ti jöttök: szerintetek milyen a sztori? Jó lett volna egy ilyen történetvezetésű Episode Three? És hová futtatták volna ki így a "nagy" Half-Life 3-at? Jöhetnek a vad teóriák és a vélemények!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)