Hirdetés

Megvan az esélyes az év geek esküvője címre

|

Naná, hogy Japánban történt a ceremónia, aminek a végén a friss házasok jól el is páholták egymást.

Hirdetés

Az ifjú vőlegény, név szerint Kazuhiro és bájos menyasszonya, Yukiko nem szerettek volna hagyományos esküvőt valamilyen vallási ceremóniával összekötve, vagy esetleg egy hagyományos házasságkötő teremben, mert a lufik, virágok és egyéb marhaságok ugyebár már annyira huszadik század. Szóval arra a helyre tervezték a nagy eseményt, amit mindketten annyira szeretnek.

A pár lefoglalta a Mikado nevű ikonikus tokiói játéktermet, amelyet az esküvő végéig le is zártak a játékosok elől, hogy ez egyszer csak a násznépé, és persze a házasulóké lehessen az egész kóceráj. Az egyik hosszú teremben a bejárattól az "oltárig" vörös szőnyeget húztak ki, ami természetesen két sor verekedős játék között haladt el (mert az ugyebár tök romcsy, meg lávcsykah). A vendégek pedig természetesen olyan székekre ülhettek le, amelyeken egyébként a játékosok kuporognak a gépek előtt nap mint nap.

Egyébként az se kisszék, hogy mi volt a friss házaspár első dolga. Mert ugyebár van, aki tortát szeletel nagy egyetértésben, mások egy hálószobába visszavonulva csinálnak olyasmiket, amiket egy házaspár csinálni szokott egy hálószobában, de Kazuhirót és Yukikót bezzeg nem ilyen fából faragták. A boldogító igen után ugyanis leültek kedvenc játékuk, a Tekken 6: Bloodline Rebellion elé, kiválasztották megszokott karaktereiket, és boldogan püfölni kezdték egymást. Arról nincs hír, melyikük győzött, de a házasságot mindenesetre nem vágta tönkre azonnal az egyikük győzelme.

A Mikado egyébként még 2014-ben jelentette be, hogy különleges eseményekre is kiadják a helyet, amibe akár az esküvő is beleértendő. Egy ilyen alkalomért a körülményektől (meghívottak száma, enni- és innivalók, egyéb extrák) függően 250 ezer és 300 ezer jen közötti összeget kérnek, ami magyar királyi fityingbe átszámolva 590 000 - 710 000 forint környékére jön ki. Annyira nem is vészes, egy "mezei" esküvő is kerül ennyibe, ráadásul ott a vendégsereg csak a nagymami fáradt hátát nyomogathatja, nem egy verekedős játék gombjait.

A cikk írása közben kicsit elgondolkodtam a jövő nyárra tervezett eseményeken és a Flippermúzeumon, de nem tudom, meg merjem-e említeni a menyasszonyomnak. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)