Hirdetés

John Romero elárverezi a játéktörténelem egy darabkáját, akár te is megszerezheted!

|

Az FPS műfaj egyik úttörője aukcióra bocsátotta saját Doom II floppy-lemezeit, amiket a megfelelő összegért cserébe akárki bezsákolhat.

Hirdetés

Továbbra sem hallottunk semmit a Blackroomról, mióta a csapat felfüggesztette a játék közösségi finanszírozását, hogy elkészítsenek egy játszható demót. A projektet vezető John Romero viszont ennek ellenére rengeteg kisebb-nagyobb projekkel foglalkozik, amik között úgy tűnik, a háza zsúfoltságának csökkentése is szerepel.

Hirdetés

Néhány évvel korábbi hasonló akciójához hasonlóan ismét eladja gyűjteménye egy darabját, ezúttal ráadásul tényleg egy játéktörténeti darabról van szó. A licit tárgya nem más, mint Romero saját, öt floppy-lemezből álló példánya a Doom II-ből, amit igény szerint szívesen ellát az autogramjával is a dizájner. Az aukció 10 dollárról indult, de ahogy az sejthető volt, elég gyorsan emelkedik az immár 23 éves játék ára. A cikk írásakor még 21 és fél óra van hátra a licitből és 505 dolláron áll, azaz kicsit több mint 138 ezer forintot ígért valaki a lemezekért.

Nektek megérne ennyit valamilyen gamer ereklye?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)