Hirdetés

A jogászok szerint is inkább elfogadható a kalózkodás

|

Egy tanulmány kapcsán kérdeztek meg számos, a jogot jól ismerő szakembert, akik a lehetséges esetek többségében nem tartják etikailag elfogadhatatlannak valamilyen jogvédett tartalom illegális letöltését.

Hirdetés

Ugyan a szórakoztatóipar manapság nem folytat olyan ádáz háborút a kalózok ellen, mint a kétezres évek elején, nem úgy tűnik, hogy a tartalmak illegális letöltése egyhamar kimenne a divatból. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a megoldás nem is a jogszerűtlen megosztás elleni harc lenne, hanem a jelenleg törvénytelennek számító letöltések egy részének legalizálása, ezt pedig jogászok véleményével támasztották alá a szerzők.

Hirdetés

Dariusz Jemielniak és Jérôme Hergueux tanulmánya A digitális fájlokat közvagyonnak kéne tekintenünk? Szerzői jogsértés jogászok szemével címet kapta és az egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a Harvard egyetemen megfordult jogászok véleményét is kikérte azzal kapcsolatban, hogy szerintük mennyire elfogadható egy-egy esetben a kalózkodás. A nagyjából száz szakembernek tizenkilenc kérdést tettek fel, ami alapján az a konszenzus rajzolódott ki, hogy legegyértelműbben azt ítélték el, ha valaki haszonszerzés céljából sért szerzői jogot (az ötös skálán, ahol az 1 az elfogadhatatlan, az 5 pedig a teljes mértékben elfogadható, ez az opció 1,76-ot kapott), a fizetés elkerülése pedig a második legrosszabb indok a kalózkodásra (igaz ez az opció is a középúthoz igen közel eső 2,73-as átlagon végzett).

A megkérdezettek viszont inkább elfogadhatónak tartották, ha valaki oktatási céllal, vagy azért tölt le jogvédett tartalmakat, mert nem engedheti meg magának a megvásárlásukat, a legkönnyebben pedig azzal értettek egyet, ha valaki hivatalos alternatíva híján röffenti be a torrent-klienst. A tanulmány szerzői ez alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi jogrendszer valószínűleg nincs összhangban a többség morális álláspontjával és lehet, hogy az lenne az üdvös megoldás, ha a nem kereskedelmi célú kalózkodást legálissá tennénk. Viszont rámutattak arra is, hogy a privát szektorban dolgozó jogászok, akiknek esélye lehet rá, hogy egyszer a szerzői jogok tulajdonosait képviseljék, inkább a szigorú szabályozás mellett állnak, így nem egyöntetű a szabályok lazításának támogatása.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)