Hirdetés

Káoszt eredményezett egy PS5-ös készletfeltöltés Japánban, rendőröket kellett hívni

|

Az egyik üzletben elérhetővé vált a konzol néhány példánya, de nem tudták értékesíteni őket, mert a tömeg kezelhetetlen volt.

Hirdetés

Továbbra is tragikus a helyzet a videokártyák és játékkonzolok kereslet-kínálat viszonyát tekintve, ugyanis bár hivatalosan elrajtolt tavaly novemberben az új generáció, a PlayStation 5, az Xbox Series X, valamint az NVIDIA RTX 3000-es és AMD Radeon RX 6000-es kártyák előnyeit aránylag kevesen élvezhetik. A nyerészkedők rontanak az egész szituáción, a boltok nem akarnak vagy nem tudnak érdemben fellépni velük szemben, és a helyzet várhatóan tavaszig, de lehet, hogy a nyár elejéig nem fog javulni.

Bátor dologra vállalkozik minden bolt, amely jelzi, hogy nála lesz készletfeltöltés. A japán Yodobashi Camera elektronikai áruházban lökdösték, taposták egymást az emberek, akik a naggyjából 300 PS5 egyikért szerették volna megkaparintani.

Hirdetés

Kotaku számolt be arról, hogy jegyes megoldást akartak alkalmazni, de így sem sikerült fékezni a tömeget: mind a személyzet, mind a kasszák kárát látták ennek. A bolt rendőröket hívott, az árusítást lefújták.

Mint a site írja, ez az egyik olyan Yodobashi Camera üzlet, ahol nem alkalmazzák a viszonteladók ellen kitalált kártyás megoldást. A káosz kialakulásában segített, hogy nem sorsolás útján, hanem érkezési sorrendben akartak jegyeket osztogatni, emiatt kezdett el mindenki tolongani. Bár gondolhatnánk, hogy az, hogy ilyen sok ember ilyen szorosan közel áll egymáshoz, a koronavírusnak kedvez, mint a videón is látható, itt nem a járvány jelentette az egyetlen egészségügyi kockázatot.

Nem tudjuk, mikorra rendeződhet a helyzet, mikor kerülhet a boltokba annyi gép, hogy ilyen esetek elkerülhetők legyenek, és a nyerészkedők is leálljanak a készletek felvásárlásával, majd többszörös áron való továbbértékesítésével.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)