Hirdetés

Késik a League of Legends világán alapuló animációs sorozat, az Arcane

|

Az eredeti terv szerint már idén láthattuk volna megelevenedni Runeterra világát, de ebbe keményen beleszólt a járvány.

Hirdetés

Tavaly októberben, a League of Legends 10. születésnapján sok más projekt mellett a Riot Games bejelentette az Arcane című animációs sorozatot is. Akkor még sokat nem láttunk belőle egy apró teaseren kívül, de a Riot határozottan 2020-ban akarta leszállítani a szériát. Azóta azonban a koronavírus vette át a vezetést, és ez alaposan megnehezítette a munkát.

Hirdetés

Tegnap este a Riot szomorúan jelentette, hogy ugyan mindent megpróbáltak, de nem fogják tudni tartani a 2020-as dátumot, az Arcane premier 2021-re csúszik.

"A Riotnál mindenki le van törve. Nagyon szerettük volna megmutatni nektek a sorozatot még idén, de figyelembe kell vennünk a dolgozóink és partnereink egészségét és biztonságát. Az új terveink szerint az Arcane 2021-ben fog megjelenni, így kövessétek majd figyelemmel a pontosabban tájékoztatásainkat a dátum közeledtével."

A Riot jelenleg annak is nagyon örül, hogy a káosz ellenére sikerült megjelentetniük a Valorantot és a Legends or Runeterrát. A Riot kreatív vezetője, Greg Street megígérte, hogy igyekeznek majd minél nyíltabban kommunikálni a projektjeikkel ebben a problémás időszakban, és azon túl is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)