Hirdetés

Pert nyert egy crackercsapat ellen a Koei Tecmo

|

A japán kiadó Kínában perelte be az egyik leghíresebb crackercsapatot, akiket komoly kártérítés kifizetésére kötelezett a bíróság.

Hirdetés

A kiadók jelentős része mára látszólag feladta a közvetlen küzdelmet a kalózok ellen és online feature-ök beépítésével tették kevésbé értékessé a torrentoldalakról letölthető változatokat. A Koei Tecmo viszont nemrég beperelt egy kínai kalózcsapatot és nyert is.

Hirdetés

A 3DM csapata olyan játékok crackelt változatai miatt került bajba, mint a Romance of the Three Kingdoms XIII, a Dynasty Warriors és a Samurai Warriors egy-egy része, vagy éppen néhány Nobunaga's Ambition játék. A Koei Tecmo még májusban adta be a keresetet, amiben ezek terjesztésének a leállítását követelték, nemrég pedig a japán cégnek  adott igazat a bíróság Kínában. A per kapcsán pedig egy brutális, majdnem 64 millió forintnak megfelelő kártérítést ítéltek meg. A 3DM egyébként azzal indokolta a kalózkodást, hogy helytelennek érzik, hogy a kínai történet alapján egy japán kiadó készíthet játékokat, de ez persze nem állja meg a helyét a tárgyalóteremben.

A 3DM neve már korábban is felmerült, akkor a Denuvo kapcsán. Ők ugyan feladták a harcot és a kalózkodás bukását vízionálták, de végül, mint tudjuk, ez nem jött be.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)