Hirdetés

Komoly kínokat él át a TwitchConon megsérült streamer

|

Adriana Chechiket kétszer is megműtötték, most pedig hosszas rehabilitáció elé néz.

Hirdetés

A múlt héten súlyos botrányba keveredett a Twitch streaming platform, miután a San Diego-i TwitchCon egyik műsorszámában, a Lenovo Legion standján megrendezett Face Offon két fellépő is megsérült, akik egy nem megfelelően előkészített habszivacsos "medencébe" ugrottak.

Ahogy az eredeti hírben is írtuk, a legsúlyosabb sérülést a pornószínészként indult, mostanság főként streamerként és az Instagramon nyomuló Adriana Chechik szerezte, aki a kőkemény padlóra vetődve két helyen is eltörte a gerincét. A pórul járt sztárvendég azóta a közösségi médiában tudósítja a követőit az állapotáról, és a posztjait elnézve nagyon nehéz időszak elé néz a szervezők gondatlansága miatt.

Hirdetés

Chechik eddig már két műtéten is túl van, melyek közül az első öt és fél órán át tartott. A baleset következtében elvesztette a szabad mozgás képességét, jelenleg pedig nemcsak a járással, de a felüléssel is meg kell küzdenie. Az alábbi Twitter-videón az első alkalom látható, amikor ismét sikerült lábra állnia, de a leírás szerint visszafelé már cipelni kellett a streamert, mivel a fogmosást követően elájult.

A korábbi bejegyzéseiben Chechik többször is panaszkodott, hogy intenzív fájdalmai vannak, s hogy egy megsérült ideg miatt még a vizelés sem megy neki. Tegnap viszont a streamer örömmel számolt be róla, hogy az otthonában folytathatja a lábadozást, s hogy már nincs gondja a WC-zéssel.

A teljes gyógyulásig azonban még hosszú lesz az út: a cikkünk írása előtti órákban közzétett Twitter-posztok szerint Chechiket migrének gyötrik, valahányszor csak felül, vagy járni próbál, és a zuhanyzás is csak segítséggel megy neki. Egy korábbi bejegyzésében azoknak is üzent, akik ők hibáztatják az ugrás miatt.

"Azoknak, akik azt kérdezik, miért ugrottam: ne próbáljatok rosszfiút csinálni belőlem. Azok közé tartozom, akik feltételezték, hogy megtörténtek a szükséges biztonsági óvintézkedések. Ez olyan, mintha beülnénk egy autóba, és azt feltételeznénk, hogy a légzsák működik, de nem működik. Nem én vagyok a hibás. A sérült áldozatok egyike sem az."

- írta a streamer.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A továbbiakban érdekes lesz látni, hogy a Twitch és a műsorszámnak otthont adó Lenovo miként kezelik az ügyet, de nem lennénk meglepve, ha az érintetteknek kinézne egy zsíros kártérítés. A TwitchCon másik sérültje, a LochWaness viszont e sorok születése előtt 10 órával még azt írta, hogy a baleset óta eltelt 1 hétben sem a streaming platform, sem a Lenovo nem kereste fel a történtek miatt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)