Hirdetés

Hogyan takarítsuk gamer eszközeinket járvány idején?

|

A koronavírus terjedése miatt kiemelten fontos, hogy minél gyakrabban mossunk kezet, de az sem árt, ha rendszeresen tisztítjuk azokat az eszközöket, amelyeket rendszeresen használunk.

Hirdetés

A legtöbb helyen jelenleg fokozott figyelmet fordítanak a higiéniára, így sokkal gyakrabban fertőtlenítik az olyan felületeket, amelyeket sok ember megérinthet. A COVID-19 terjedése lelassítható, ha mi magunk is odafigyelünk arra, hogy tisztán tartsuk magunkat és környezetünket - beleértve ebbe a gaming cuccainkat, okoseszközeinket is. Összegyűjtöttük nektek, hogy mit érdemes ezzel kapcsolatban szem előtt tartani. 

Hirdetés

Mit, hogyan, miért?

A magyar egészségügyi szervezetek azt ajánlják, hogy legalább 20 percenként mossuk meg kezünket, illetve minden alkalommal, amikor olyan felületet érintettünk meg, amit más emberek is megfogdoshattak. Mivel a legnagyobb odafigyelés mellett is kerülhetnek kórokozók a telefonunkra, kontrollereinkre, távirányítónkra és egyéb eszközeinkre, így ezeket is érdemes gyakrabban letakarítanunk. Természetesen a technikai cuccaink esetében kicsit gondosabban kell eljárnunk, mintha a konyhapultot súrolnánk, hiszen ha nem vagyunk elég óvatosak, könnyen tönkretehetjük őket.

A legfontosabb, hogy soha ne merítsük folyadékba elektronikai eszközeinket és kerüljük el azt is, hogy egyenesen ezekre öntsük vagy permetezzük a tisztítószereket.

Az elektromosság és a folyadék nem barátok, emiatt ügyeljünk arra, hogy a fertőtlenítőszerek csak olyan formában találkozzanak az kütyüinkkel, hogy azt mi tudjuk kontrollálni. Ha egy sprayjel megpermetezitek a cuccaitokat, akkor olyan helyekre is juttathattok a folyadékból, ahova nem lenne szabad.

Mielőtt a takarításhoz láttok, kapcsoljátok ki és áramtalanítsátok a készülékeket, illetve vegyétek ki belőlük az akkumulátort vagy az elemeket, ezzel elkerülve, hogy rövidzárlatot okozzatok. Az eszközöket pedig ne kapcsoljátok vissza mindaddig, ameddig nedvesség lehet rajtuk. A legjobban akkor jártok el, ha fogtok egy törlőrongyot, és azt nedvesítitek meg a fertőtlenítőszerrel, figyelve arra, hogy ne tocsogjon tőle. Ne használjatok papírtörlőt, mivel az megkarcolhatja a képernyőket; vannak kifejezetten fertőtlenítő kendők is, ezek is megfelelhetnek a célnak.

A vegyszeres ronggyal finoman töröljétek át az eszközeiteket; nem kell dörzsölni, a kórokozók elpusztítását a szer végzi, nincs szüksége fizikai segítségere.

A nehezen hozzáférhető helyeket fülpucoló pálcikával tudjátok megtisztítani, de figyeljetek arra, hogy a csatlakozókat ne bolygassátok. 

Milyen szert használjak?

Fontos, hogy nem minden tisztítószer fertőtlenítőszer is egyben; egy ablaktisztítótól például szépen csillog majd a képernyő, de a kórokozó csak legyint rá. Olyan szert használjatok, amin fel van tüntetve, hogy virucid (vírusölő) hatású, mivel ezek kifejezetten erre szolgálnak. Vannak szerek speciálisan SARS-CoV-2 (a koronavírus is ebbe a kategóriába tartozik) vírustörzs ellen, de valószínű, hogy ezekből most nem találtok majd a boltokban, gyógyszertárakban. A jelenlegi ismeretek szerint az alkoholos fertőtlenítők is elpusztítják a COVID-19-et, ezek fellelésére pedig még esélyetek is lehet. Minden szer hatóideje más, ezt elvileg szintén megtaláljátok a csomagolásán. A fertőtlenítést legalább naponta érdemes elvégezni (magatoknál hordott kézikonzoljaitoknál gyakrabban), de persze mindez akkor ér valamit, ha odafigyeltek a gyakori kézmosásra is. 

Címkék: #koronavírus
Platformok: Android iOS Nintendo 3DS Nintendo Switch PC PlayStation 4 PlayStation Vita Xbox One
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)