Hirdetés

Lehet, hogy az EA kénytelen lesz kivenni Maradonát a FIFA játékokból

|

Úgy tűnik, az EA Sports jogtalanul szerepeltette a játékokban a legendás focistát, de a helyzet nem egyszerű.

Hirdetés

Jelentős változásokra kerülhet sor az EA focisjáték-sorozatát illetően, miután a FIFA úgy döntött, több pénzt szeretne a licencekért. A kiadónak már van B-terve, melynek első lépése a névváltoztatás, így könnyen meglehet, hogy jövőre már EA Sports FC néven kell keresnünk a következő játékot a boltok polcain.

Most azonban egy másik, komoly problémával is foglalkoznia kell a vállalatnak. Egy argentin oldal beszámolója alapján egy Sattvica nevű, Maradona egykori ügyvédje, Matías Morla által vezetett cég pert indított, mivel állítása szerint a focista jogai hozzájuk tartoznak, nem pedig az egykori menedzseréhez, Stéfano Cecihez, akivel az EA megállapodást kötött a nemrégiben elhunyt legenda arcképének és nevének használatáról.

Hirdetés

Ceci nem tudta érdemben bizonyítani, hogy jogszerűen engedélyezte az EA Sports számára Maradona szerepeltetését. Mivel a focista kártyája az egyik legértékesebb a FIFA Ultimate Teamben, azok, akik megszerezték, bizonyára nem örülnének, ha elvennék tőlük - kérdés, hogy ha bíróság Morlának ad igazat, milyen feltételeket fog támasztani, és azokra rábólint-e a játék kiadója.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)