Hirdetés

Lényegében lopással vádolja a The Witcher 3 vagina modjának készítője a CD Projekt RED-et

|

Váratlan fordulatot vett az erdői asszonyai és a bruxák lábai közül előkandikált botrány.

Hirdetés

Úgy hittük, hogy a The Witcher 3-ban felbukkant vaginák által keltett hullámok (amit a CD Projekt RED egyébként véletlen balesetként könyvelt el), mostanra lecsillapodnak, ám a jelek szerint még távolról sincs vége a történetnek. A sztorit robbantó Kotaku ugyanis folytatta nyomozását, ami további részleteket tárt fel az eltávolításra ítélt női nemi szervekről.

Mint kiderült, a 2015-ben debütált szerepjáték next-gen frissítéséhez felhasznált modok között lapult a beszédes címet viselő Vaginas for Everyone is, amely számos női NPC-t látott el részletesen kidolgozott szeméremszőrzettel és vulvával.

Hirdetés

A Kotaku munkatársa által megkeresett modder meg tudta erősíteni, hogy a CD Projekt RED valóban beépítette játékába a szóban forgó modot, ám őket erről előzetesen senki sem értesítette, és a stúdió nem is kért tőlük engedélyt. További kérdésekre azonban a cikk publikálásáig nem adott választ, tehát egyelőre nem tudni, hogy milyen bizonyítékai vannak a CDPR "lopására", ahogy a másik fél, a mod engedély nélküli használatával megvádolt stúdió sem reagált a megkeresésre.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)