Hirdetés

Már biztosan visszatér a pokémon, amit Uri Geller 20 éven át üldözött

|

A médium már megbánta, hogy pereskedni kezdett a Nintendóval.

Hirdetés

Uri Geller neve Magyarországon is egy egész generáció agyába éghetett be, hiszen a kanálhajlító izraeli-brit médium a kilencvenes és a kétezres évek során a hazai tévéképernyőkön is feltűnt, illetve több könyve is megjelent magyar nyelven.

Azt viszont talán már jóval kevesebben tudják, hogy a 76 éves előadóművész a Pokémon-univerzumban is mély nyomot hagyott, neki köszönhető ugyanis, hogy a Nintendo több mint 20 éven át nem szerepeltette a gyűjtögetős kártyáin az eredeti 150 lény egyikét.

Hirdetés

Geller még 2000-ben perelte be a Nintendót, miután egy japán kártyán felfedezte a Yugellernek hívott, pszichikus típusú Pokémont, amit egyértelműen az ő személye ihletett, hiszen a név hasonlóságán túl még a kanál is mindig ott figyel a kezében. A médiumot feldühítette, hogy ehhez nem kérték a beleegyezését, ezért 60 millió dollárt követelt a jogtulajdonosoktól.

Az USA-ban ugyan már 2003-ban elutasították az ügyét, de a világ többi részén később is folytatta a nemzetközi piacon Kadabra néven ismert Pokémon üldözését, így egy 2007-es kivételtől eltekintve a Nintendo 21 éven át nem szerepeltette a kártyáin a karaktert. A változás lehetősége 2018-2019 körül vetődött fel először, amikor a franchise rajongói e-mailekkel kezdték bombázni a  tévés varázslót, aki egy 2020-as interjúban fedte fel, hogy az intenzív lobbizás hatására levelet írt a Nintendo elnökének, engedélyt adva Yugeller/Kadabra visszatérésére.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Most pedig a PokéBeach számolt be róla, hogy a júliusban megjelenő "Pokemon Card 151" szettben bizony a nagy hiányzó is ott lesz, amit egy hangüzenetben maga Geller is kommentált a blognak:

"Sziasztok, kedves barátaim. Örülök, hogy a Pokémon-rajongók izgatottan várják Kadabra visszatérését a kártyajátékba. Szeretném megköszönni a Pokémon-rajongóknak, akik megkerestek az elmúlt évek során, beleértve a PokeBeach-eseket is, akik megállás nélkül kerestek. Alapvetően ti és az unokáim voltak azok, akik rávettek, hogy meggondoljam magam. Immáron mindannyian láthatjuk Kadabrát újraegyesülni az eredeti Pokémonokkal a kártyajátékban idén nyáron. Szeretlek titeket. És bevallom, teljesen nyíltan és őszintén: bolond voltam. Súlyos hiba volt részemről, hogy bepereltem a Pokémont. Kadabra alapvetően Uri Geller előtt tisztelgett. De most visszatért. Bocsássatok meg nekem. Szeretlek titeket."

- üzente a médium a PokéBeachnek, melynek fórumozói aktívan kivették a részüket a "meggyőzési hadjáratból". Minden jó tehát, ha a vége jó, Kadabra két évtizednyi kihagyás után ismét elfoglalhatja az őt megillető helyet a pokékánonban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)