Hirdetés

Már nem kell sokat várni a The Last of Us sorozat premierjére

|

Az HBO Max felfedte, hogy mikor debütál a Naughty Dog sikerjátékának adaptációja.

Hirdetés

Nemrég az HBO egy külön előzetesben hívta fel a figyelmet a jövőre érkező saját gyártású tartalmaira, amiben egy-két még nem látott jelenetet megvillantott a The Last of Us sorozatváltozata is.

A Naughty Dog közreműködésével készült adaptáció eddig nem sokat mutatott magából, a szeptemberben bemutatott első kedvcsináló is csak ízelítőt adott abból, hogy milyen lesz Pedro Pascal (A Mandalóri, Trónok harca) és Bella Ramsey (Trónok harca, Catherine, a Madárka) Joelként és Ellie-ként, ami azért is fontos, mivel a készítők korábbi nyilatkozatai alapján a feldolgozás azoknak is tartogat meglepetéseket, akik játszottak a játékkal. 

Az HBO azonban még adósunk volt egy dátummal, amit most meg is kaptunk, bár nem hivatalos bejelentés útján.

Hirdetés

Történt ugyanis, hogy az HBO Maxra felkerült előzetes leírása lőtte le a premiert: ez alapján a The Last of Us sorozat debütálására 2023. január 15-én számíthatunk. Az internet népe azonnal meg is örökítette a találatot, szóval már az HBO sem tudja meg nem történné tenni a dolgot:

A tíz epizódosra tervezett The Last of Us sorozat forgatókönyvéért a játék atyja, Neil Druckmann felelt Craig Mazinnel (Csernobil) együtt, a mellékszerepekben pedig olyan színészeket láthatunk majd, mint Gabriel Luna (A SHIELD ügynökei, Terminátor: Sötét végzet), Nick Offerman (Városfejlesztési osztály, Pam és Tommy), Anna Torv (A rejtély, Mindhunter), valamint a videojátékos Joelt és Ellie-t szinkronizáló Troy Baker - Ashley Johnson duó. 

Várjuk az HBO hivatalos megerősítését, mindenesetre karikázzátok be a naptárban a dátumot. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)