Hirdetés

Megvan a Five Nights at Freddy's film forgatókönyve, hamarosan a forgatás is elkezdődhet

|

Az évek óta tervezés alatt álló projekt végre tényleg beindulhat.

Hirdetés

A Five Nights at Freddy's videojátéksorozat által inspirált film végre tényleg készül. A sorozat alkotója, Scott Cawthon kiválasztotta azt a forgatókönyvet, ami a legjobbnak bizonyulhat, így 2021. tavaszán elkezdődhet a forgatás a Blumhouse stúdiónál. Cawthonnak volt miből válogatnia, és Redditen meg is osztott pár elutasított vázlatot.

Hirdetés

Az egyik, "F" jelzéssel ellátott jegyzet egy csapat tinédzserről szólt, akik betörtek volna a játék helyszínére, a Freddy Fazbear's Pizzába, ahol aztán beindultak volna az események. Cawthon azért utasította el ezt a verziót, mert elmondása szerint fura dolgok voltak benne, és ahogy ment előre a sztori, annál bizarrabb lett.

"A történet úgy ért véget, hogy a hőseink rábukkantak egy titkos földalatti robotgyárra, ami a kormánynak tervezte a robotokat. -___-"

Volt egy forgatókönyv, ami szerint az állatrobotok elhagyták volna a pizzériát, és Manhattanben tomboltak volna. Cawthonnak annyira nem tetszett ez a változat, hogy elmondása szerint tűzre vetette. Ő maga is megpróbált egyébként összehozni egy forgatókönyvet, de elmondása szerint a tapasztalatlansága annyira használhatatlanná tette azt, hogy még Kira Breed-Wrisley, az FNAF regény társírója sem tudta megmenteni.

A választottról persze nem beszélt sokat, de elmondta, hogy megvan benne minden, ami kellett. A sztori mókás és ijesztő, a karakterek érdekesek, megvannak a megfelelő motivációk, minden a helyére került.

Azt jelenleg nem tudni, hogy kik a főszereplők és ki fogja rendezni a filmet. Cawthon nagyon lassan és megfontoltan akar haladni a projekttel, ami, elnézve a korábbi videojátékos filmeket, egy nagyon bölcs döntés.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)