Hirdetés

Megvan a Vaják előzménysorozat első szereplője

|

A The Witcher: Blood Originről viszonylag keveset tudunk, de egy tehetséges színésznő felbukkanása már biztosra vehető, méghozzá kifejezetten érdekes szerepben.

Hirdetés

A Netflix történetének egyik legjobb húzása volt, hogy beletenyereltek a Vaják univerzumába, hiszen a Henry Cavill főszereplésével forgatott sorozatuk nagy siker lett, csak az első hónapokban 76 millió háztartásban voltak rá kíváncsiak.

Nem csoda hát, hogy a streaming platform nem engedi kihűlni a vasat, és a második évad munkálataival párhuzamosan egy 6 részes előzménysorozaton is dolgoznak. A Ríviai Geralt kalandjai előtt 1200 évvel játszódó történet íróit már szeptemberben megismerhettük, most pedig az egyik szereplő kilétére is fény derült.

Hirdetés

A brit Jodie Turner-Smith (Queen & Slim, Gyilkos Úrhajó, Jett) az Élie nevű, nem mellékesen egy istennő hangjával megáldott harcost fogja alakítani, aki elhagyja klánját és vándormuzsikusnak szegődik. Az idilli dalolászás azonban nem a tervei szerint alakul, s a kontinensen zajló események hatására kénytelen lesz újra pengét ragadni bosszút és megváltást keresve.

Jodie Turner-Smith
Jodie Turner-Smith

Jodie Turner-Smith

És hogy mik azok az események, amik kizökkentik az önfeledt éneklésből? A Blood Origin történetét tavaly már hosszabban is pedzegettük, de egyelőre annyi biztos, hogy a cselekmény az első vaják megszületése és a Szférák Együttállása körül bonyolódik majd. Ez utóbbi afféle ősrobbanás az Andrzej Sapkowski teremtette univerzumban, melynek során párhuzamos világok ütköztek egymásnak, szörnyetegekkel lepve el a tündék, gnómok és emberek lakta Kontintenst.

A Witcher: Blood Origin showrunnere és vezető producere egyébként az a Declan de Barra, aki a Vaják-sorozat első évadában íróként tevékenykedett, a produkció tanácsadója pedig nem más, mint maga Sapkowski mester, akinek az egész Vaják-világot köszönhetjük. Jó kezekben van tehát a spin-off széria.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)