Hirdetés

Mi ez a sok Ubisoft-botrány, és hogy jutottunk el idáig?

|

Sorra látnak napvilágot azok a szexuális zaklatási és egyéb botrányok, melyeket a Ubisoft jó pár éve próbált a szőnyeg alá söpörni. Most jött el a változás ideje.

Hirdetés

A Ubisoft a videojátékipar egyik legjelentősebb szereplője, és annak ellenére maradt családi vállalkozás, hogy mostanra nagyjából 16 ezer embert foglalkoztat világszerte. A cég legfelső vezetésében a mai napig ott ül az az öt testvér, akik alapították - közülük a legismertebb, Yves Guillemot évtizedek óta tölti be a vezérigazgató szerepét. Az utóbbi időben a birodalom megrogyni látszik, és nem csak pár látványos bukás, hanem a működés viszontagságai is gyengítik a szebb napokat látott vállalat erejét, és a vezetési problémák, a zaklatási botrányok, a rossz munkahelyi környezet miatt már komoly per is kilátásban van, mely nem kecsegtet sok jóval a Ubisoftra nézve. De pontosan miről is van szó és mi vezetett idáig?

Hirdetés

Família Kft.

A Ubisoft Entertainmentet 1986-ban alapította az öt Guillemot testvér, akik már a szüleiktől megtanulták a kereskedés és az üzleti élet alapjait. A középső fiú, Yves két évvel a cég létrejötte után foglalta el a vezérigazgatói pozíciót, melyet a mai napig betölt. A Ubisoft tehát a szó szoros értelmében családi vállalkozásként indult, és ez a mentalitás akkor is meghatározta a céget, amikor egyre jelentősebb befolyásra tett szert a videojátékiparban.

Az Electronic Artsra, az Activisionre és hasonló óriáskiadókra általában profitvezérelt, multinacionális cégként tekintünk, és noha a Ubisoft nem sokban marad el tőlük, valahogy mégis sikerült egy sokkal emberközelibb képet sugározniuk magukról.

Az öt testvér a mai napig benne van a cég legfelsőbb vezetésében, heti szinten beszélgetnek és rendszeresen tartanak találkozókat (általában a jachtjukon). Ez a mentalitás sok játékfejlesztőnek szolgált jó példaként, hogy egy hatalmas cég sem feltétlenül őrli fel az ember lelkét, lehet ezt emberségesen is csinálni.

A probléma viszont az, hogy az ilyen mentalitás mellett elkerülhetetlen a belterjesség, ami persze a Ubisoftnál is felütötte a fejét, kezdeteit pedig már a cég egészen korai éveiben megtaláljuk.

A tápláléklánc csúcsán

1988-ban járunk, Yves Guillemot épphogy csak rajta hagyta farlenyomatát a vezérigazgatói széken, amikor csatlakozik a céghez egy bizonyos Serge Hascoët, aki a helyi újságban látta meg, hogy a cég videojáték-tesztelőket keres, így gyorsan le is csapott a kínálkozó lehetőségre - ő a jelenleg zajló botrányok egyik kulcsfigurája.

A tehetséges fiatal gyorsan lépegetett előre a ranglétrán, és az sem volt hátrány, hogy időközben remek kapcsolatot alakított ki a Guillemot-testvérekkel, akik egy idő után szinte családtagként tekintettek rá. A 2000-es évekre Hascoët már a cég kreatív vezetője volt, bármilyen projektnek zöld utat adhatott, elkaszálhatta, vagy éppen teljesen felülbírálhatta az alkotók döntéseit. Ő pedig élt is ezen jogával és rengeteg játék esetében történtek komoly változtatások, hogy azok megfeleljenek az ízlésének. 

A Bloombergnél dolgozó, iparági forrásokban bővelkedő Jason Schreier a közelmúltban rengeteg Ubisoft alkalmazottal beszélt, akik jelentős része megerősítette, hogy a cégen belül köztudott volt, hogyan lehet Hascoët ízlésének megfelelni. Először is a főszereplő mindenképpen férfi kellett legyen, mivel a kreatív vezető lépten-nyomon azt hangoztatta, hogy egy női karakterrel nem lehet sikert aratni, hiszen az nem érdekli a játékosokat. Emiatt kellett több Assassin's Creed rész főszereplőjét megváltoztatni vagy - a Syndicate esetében - háttérbe szorítani.

Ez a szexista gondolkodásmód egyébként a cég mindennapjaiban is megjelent; Hascoët néha sztriptízbárokban tartott üzleti találkozókat, ahova értelemszerűen nőket nem hívtak meg. Az ilyen megbeszéléseken részt vevő férfi kollégák sokszor előléptetésben részesültek, míg a női alkalmazottak nem remélhettek hasonlót.

"Nagyon nehéz a céges kultúra részének lenni ott nőként. Ha nem voltál tagja a »fiúk klubjának«, akkor kidolgozhattad a beledet az alvégeken."

- mondta Ellen Lee, aki a hét évig dolgozott a Ubisoftnál. 

Az is előfordult, hogy Hascoët szexuális jellegű megjegyzésekkel szórakoztatta kollégáit egy-egy női alkalmazottról, amikor az valamiért elhagyta a szobát. A céghez kerülő nőket előre figyelmeztették, hogy nem érdemes elmenniük szórakozni Hascoëttel és a bandájával. A források több szexuális közeledésről is beszámoltak a társaság tagjaitól, azonban az áldozatok ezeket sokszor be sem merték jelenteni, hiszen a férfi és társasága érinthetetlennek tűnt. 

Süket fülek

A fullasztó légkör kialakulásában oroszlánrésze volt a cég HR-osztályának is, akik a legtöbb szexuális zaklatási panaszt megpróbálták azzal a felszólítással megoldani, hogy az alkalmazott beszélgessen el főnökével és tisztázzák a dolgot. Más esetben még ennél sokkal rosszabb kimenetel is szóba jöhetett. A Hascoët által diktált tempó hamar megszült egy toxikus légkört, és kitermelt egy rakás problémás vezetőt. 

A torontói irodát egy időben Maxime Béland és felesége, Rima Brek vezette, utóbbi volt a HR osztály vezetője is. Bélandot kollégái hirtelen haragú, indulatos emberként írták le, aki előszeretettel ordibált beosztottjaival mások előtt, ezzel alázva meg őket. Emellett többen számoltak be arról, hogy a céges bulikon hajlamos volt fogdosni női alkalmazottait, sőt egy olyan vád is napvilágot látott, hogy valakit fojtogatni kezdett egy Far Cry-partyn.

A legszomorúbb az egész ügyben, hogy mindezek az események szinte következmények nélkül sikkadtak el. Két név nélkül nyilatkozó női kolléga is elmondta, hogy úgy érezték, bajkeverőknek lettek bélyegezve, miután jelentették az őket ért atrocitásokat a Brek vezette HR-nél.

A szintén vezető beosztásban dolgozó Tommy François is hasonló hírnevet szerzett a cégnél, ugyanis 13 éves pályafutása alatt jó pár panasz érkezett rá beosztottjaitól. Tíz különböző, egykori vagy jelenlegi Ubisoft alkalmazott erősítette meg, hogy szemtanúi vagy éppen célpontjai voltak a François által elkövetett zaklatásoknak. Ezek a homofób megjegyzésektől kezdve a nyílt flörtölésen keresztül a kétes tartalmú üzenetekig terjedtek.

Nina Stewart, a cég ügyfélszolgálatán dolgozott egészen tavalyig, amikor is a főnöke elkezdett kifejezetten lebecsmérlő megjegyzéseket tenni a testére, és összehasonlítgatta más nőkkel. 

"Szexista vagy éppen kövér-ellenes megjegyzéseket tett rám a csapatom előtt. Minden alkalommal, amikor valami undorítót mondott, jeleztem neki, hogy ez nem helyénvaló. Hogy kényelmetlenül érzem magam emiatt."

Amikor ez nem használt, a HR-hez fordult, akik azt tanácsolták, hogy beszélje meg a dolgot zaklatójával, és próbálják meg közösen megoldani a problémát. A főnökét végül azután távolították el a pozíciójából, miután harmadszor is panaszt tett ellene, és állításait egy férfi kollégája is alátámasztotta. 

A változás szele

A fordulópont tavaly következett be, ugyanis a The Division 2 nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Ghost Recon: Breakpoint pedig konkrétan megbukott. Ennek következtében a cég részvényei 40 százalékot estek a tőzsdén az előző évhez képest, ami már a Guillemot testvérek figyelmét is felkeltette, akik addig jótékonyan szemet hunytak a barátjukat, Serge Hascoëtet ért vádak fölött. 

A jelek szerint viszont a játékosoknak elege lett abból receptből, melyet a kreatív vezető a stúdió minden játékára ráerőltetett. A női főszereplők megtorpedózása mellett ugyanis ő volt az is, aki szinte kőbe véste, hogy nyílt világú kalandokat kell gyártani, a lineárisabb, sztori-orientált ötleteket csírájában elfojtotta. 

Serge Hascoët
Serge Hascoët

A bukás után megingott Hascoët érinthetetlensége, és egy hat főből álló kreatív stábot rendeltek mellé, akiknek a játékok változatosságára kellett ügyelnie. Ebben benne volt a korábban említett Maxime Béland és Tommy François is, akik a sorozatos panaszok ellenére felfelé buktak. 

Viszont a pajzson már megjelentek a rések, és csak idő kérdése volt, hogy az évek alatt gondosan a szőnyeg alá söpört botrányok visszaüssenek. Ennek adott egy nagy lökést, hogy a MeToo mozgalom kis késéssel a videojáték-iparba is elért, így az áldozatok végre azt érezhették, hogy kiállhatnak a nyilvánosság elé. 

Amint napvilágot láttak az első vádak, a Ubisoft is észbe kapott, hiszen a fejesek is érezték, hogy sokkal komolyabb népharag zúdulhat rájuk, mint egy félkészen kiadott játék után. Yves Guillemot heves bűnbánatba kezdett, és megígérte, hogy komoly változásokat vezetnek be a cégen belül, hogy megszüntessék a bántalmazó légkört. Nem tudjuk, hogy a vezérigazgató tudott-e a visszaélésekről - az erre vonatkozó kérdésekre kitérő választ adott:

"Minden alkalommal, amikor tudomásunkra jutott egy visszaélés, komoly döntéseket kellett meghoznunk, és ezeknek egyértelműen pozitív hatásai voltak, ez nagyon fontos. Mostanra világossá vált, hogy bizonyos személyek elárulták azt a bizalmat, amit beléjük fektettem, és nem voltak képesek a Ubisoft közös értékeit képviselni. Tehát én soha nem voltam hűtlen a saját fő értékeimhez, és soha nem is leszek. Tovább vezetem és formálom a Ubisoftot, hogy felnőhessen a jelenkor és a jövő kihívásaihoz."

Az események fényében felbéreltek egy külsős céget, hogy vizsgálja ki az eddig felmerült vádakat, melyek kapcsán megtehetik a szükséges lépéseket. Maxime Béland nem várta ki, hogy ezek eljussanak hozzá, szinte azonnal felmondott. Mint kiderült, a cég komolyan gondolta a változtatást, ugyanis a vizsgálatok eredményeként felfüggesztették, majd elbocsátották Hascoëtet is.

Yves Guillemot ígérete szerint a vizsgálatok eredményére építve teljesen átalakítják a cég munkamódszerét, és személyesen kívánja szavatolni, hogy a továbbiakban ne maradjanak kivizsgálatlanul a hasonló esetek. Egy külsős cég folyamatos alkalmazásával egy olyan csatornát nyitnak az alkalmazottak felé, melyen keresztül elmondhatják az őket ért sérelmeket, ezeket pedig sokkal nagyobb körültekintéssel kezeli majd a cég.

Hiába a céges átalakítások és az elbocsátások, a Ubisoft valószínűleg nem ússza meg, hogy bíróság előtt is felelnie kelljen az évtizedes eltussolásokért. Egy francia szervezet, a Solidaires Informatique közleményben jelentette be, hogy perbe fogják a vállalatot azért, amit évtizedeken keresztül az alkalmazottaival művelt:

"A Ubisoft csoportnak a bíróság színe előtt kell felelnie a tetteiért. A vállalat minden áldozatát, valamint az összes céget és szervezetet, akik segíteni akarnak, invitáljuk: csatlakozzanak hozzánk, hogy közösen tudjunk cselekedni."

Több bántalmazott érzi úgy, hogy most valami tényleg jó dolog indult el, és a Ubisoft komoly szándékait jelzi, hogy a legérinthetetlenebbnek hitt alkalmazottaktól is hajlandóak voltak megszabadulni.

Mások szkeptikusabbak, és azt gondolják, hogy a cég munkamódszerét az alapjaitól kéne újragondolni. Hogy egy ilyen környezetbe mennyire fér bele a családi vállalkozás imázsa, az kérdéses, de valószínűleg sokan hajlandóak ezt feláldozni, hogy barátságos munkahelyi légkörben dolgozhassanak. Egy valami azonban biztos: a cég ezúttal kénytelen felelősséget vállalni az éveken keresztül zajló visszaélésekért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)