Hirdetés

Miért vonul vissza a Twitchről az amerikai hadsereg?

|

A hadsereg videojátékos törekvéseiért eddig sem igazán rajongott mindenki, viszont az utóbbi időben végleg sikerült kihúznia a gyufát az amerikai haderőnek.

Hirdetés

Az utóbbi évek egyik legfurcsább videojátékos meglepetése volt, amikor kiderült, hogy az Egyesült Államok hadserege és a tengerészgyalogság saját e-sport csapatot alapítanak és míg elsőre tényleg szokatlan ötletnek tűnt, hamar kiderült, hogy miről is van szó: a cél kifejezetten az volt, hogy a katonai pályát népszerűsítsék a fiatalok körében, hátha ezzel sikerül egy kicsit feltornázni a besorozható újoncok számát.

Ezt a lépést már önmagában igen sok kritika érte, de az utóbbi időben olyan sok rossz döntést sikerült meghoznia egymás után a sereg PR-részlegének, hogy végül arra kényszerültek, hogy egy időre visszavonuljanak a streaming platformokról. Elég sok tényezője van annak, hogy miért is alakult így a helyzet, szóval nézzük is át egy kicsit jobban az ide vezető utat.

Hirdetés

Sam bácsinak szüksége van rád?

A történet a hatvanas évek végén kezdődik, amikor is Richard Nixon elnökjelölt a vietnámi háborúban való részvétel elleni tiltakozást látva bejelentette, hogy elnöksége során megszünteti a kötelező sorkatonaságot és míg a Védelmi Minisztérium eleinte tiltakozott a döntés ellen, 1973-ban a kormány véget vetett ennek a gyakorlatnak.

Ugyan az ország örömmel fogadta a fejleményt és végül a szakértők is úgy látták, hogy fenntartható az önkéntes modell, az évtizedek során mégis fokozatosan csökkenni kezdett a jelentkezők száma. Egyesek szerint ez azért lehet, mert a megerősödött gazdaság és csökkenő munkanélküliség miatt egyre kevesebb ember volt, akinek nincs más alternatívája, de a Védelmi Minisztérium nem ilyen egyszerű a helyzet, így az elmúlt években a sereg sok energiát kezdett el arra szánni, hogy ezt a problémát megoldja.

Ebbe természetesen a jelenség kutatása is beletartozik és a számok azt mutatják, hogy míg a veterán szülőkkel rendelkezők nagyobb eséllyel csatlakoznak maguk is a sereghez, mára egyre kevesebb olyan fiatal van, akinek a szülei valaha is szolgáltak volna, így erre alapozni hosszú távon már nem lehet.

Akiknek nincs családi kapcsolata a sereggel, azok főleg a pályával kapcsolatos rizikó miatt ódzkodnak a besorozástól, viszont Katherine Helland piackutató szerint ez azért van, mert a nagy részük csak a negatívumokat ismeri, a katonai szolgálat előnyeivel viszont nincs tisztában:

"A fiatalok egyértelműen értik a szolgálat veszélyeit: sérülések, poszttraumás stressz, hosszú távollét. Viszont nem tudják, hogy mennyi előnye van a seregnek, mi pedig úgy látjuk, hogy nagy hatása van annak, ha el tudjuk juttatni hozzájuk ezeket az információkat."

A kérdés innentől kezdve értelemszerűen az, hogy hol tudják felvenni a kapcsolatot ezzel a korosztállyal? A vonalas telefon, az újság és a tévé már egyáltalán nem érdekli a mai fiatalokat, viszont van egy kommunikációs csatorna, ahol szinte minden mai fiatal megtalálható:

az internet, azon belül is az olyan videojátékos platformok, mint a Twitch.

A Silver I meg a többiek

Nyilván a sereg is hamar felismerte, hogy a Twitchen már most igen komoly konkurencia van, így ha tényleg be akarnak kerülni a játékosok látóterébe, komolyan kell venniük a feladatot és nem lesz elég feldobni egy-két reklámot.

A hadsereg saját esport csapata 2018-ban alakult meg és míg a csapat megalapítása mögötti szándék nem volt titok, a tengerészgyalogság egyik streamere, Andrew Crosswhite egy közvetítés során kijelentette, hogy a Twitch csatorna kizárólag szórakoztatás céljával létezik, ez az állítás pedig már egy kicsit sántított.

Az igazságra hamar fény derült, ugyanis valaki a szervezet oldalán megtalálta azokat az irányelveket, amelyeket a Navy Recruiting Command (vagyis a toborzási központ) adott ki a csatorna üzemeltetőinek: a szöveg egyértelműen megfogalmazza, hogy a cél

"a kapcsolatépítés azokkal a fiatalokkal, akiket érdekelhet a tengerészgyalogsághoz való csatlakozás".

Ezen felül a résztvevőket arra bátorítja, hogy beszéljenek izgatottan a katonai karrierjükről, illetve hangsúlyozzák ki, hogy mennyi olyan készséggel rendelkeznek a gamerek (mint pl. a csapatmunka vagy a feladatok nyomás alatt való teljesítése), amelyekre a szolgálatban is szükség van. Az irányelvek szerint bannolni kizárólag a trollokat kell, bár a szöveg nem fogalmazza meg, hogy ide pontosan ki tartozik, erre pedig később még visszatérünk.

Becstelen brigantik

A sereg megjelenése az online világban már amúgy is sok embernek szúrta a szemét, de ezzel a megnyilvánulással végleg betelt a pohár és a gamerek úgy döntöttek, hogy ideje egy komolyabb akciót indítani a szervezet közösségi felületei ellen. A törekvést Jordan Uhl, amerikai politikai aktivista vezette, aki a Twitch chatbe belépve egy egyszerű kérdést tett fel a közönség többi tagjának:

"Nektek melyik a kedvenc amerikai háborús bűnötök?"

Uhl ezt követően belinkelt egy listát a Wikipédiáról, amelyik az Egyesült Államok hadseregének dokumentált háborús bűneit sorolja fel, de ezt már nem tűrte el a csatorna és az egyik streamer rögtön ki is bannolta, hozzáfűzve, hogy "jó szórakozást a banhoz, haver".

Az embereknek nyilván nem kellett több és Uhl egyfajta mártírként inspirálta a közönséget arra, hogy provokálják tovább a csatorna üzemeltetőit olyan kérdésékkel, amelyek a sereg történetének legsötétebb pillanataira hívják fel a nézők figyelmét, a moderátorok pedig igyekeztek is szorgalmasan kidobálni a provokátorokat.

Ez valahol érthető, mert ugye az irányelvek között szerepelt a trollok kitessékelése a chatből és az ilyesfajta provokációról elmondható, hogy megfelel a trollkodás nagyon homályos definíciójának, viszont van itt egy nagyon fontos tényező, amit nem szabad ebben az esetben elfelejteni:

a privát cégekkel és magánemberekkel ellentétben az Egyesült Államok hadseregére vonatkozik az Alkotmány első módosítása, amely a szólásszabadságot hivatott védelmezni.

A szólásszabadság ugye hivatalosan azt jelenti, hogy egy állampolgár bármilyen véleményt megfogalmazhat anélkül, hogy a kormány cenzúrázza vagy korlátozza ebben. Mivel a hadsereg állami szervnek minősül, ezért az ő esetükben már könnyen lehet azzal érvelni, hogy az őket kritizáló felszólalásokért kiosztott ban alkotmányellenes cselekedet és jelenleg több jogi szervezet is pontosan ezzel vádolja őket, mint pl. az Electronic Frontier Foundation:

"A kormány tettei egyszerűen alkotmányellenesek voltak. Amikor egy hivatalos személy vagy szerv megnyit egy nyilvános fórumot, ahova meghívja a publikumot, nem kezdheti el cenzúrázni őket azért, mert nem tetszik neki, amit mondanak."

Ha most arra gondoltok, hogy ennél jobban már nem tudná elbénázni a hadsereg ezt a helyzetet, akkor vegyetek egy nagy levegőt és olvassunk tovább együtt!

Visszavonulás

Nem sokkal az imént tárgyalt incidens után a sereg is biztosan érezte, hogy menteni kéne a menthetőt és gyorsan meg is hirdetett egy nyereményjátékot, amelynek keretében egy Xbox Elite Series 2 kontrollert lehetett megnyerni, de sajnos ez az akció is gyorsan rosszra fordult, ugyanis kiderült, hogy

a megosztott link egy toborzási oldalra vezet, ahol szó sincs semmiféle nyereményről.

Ez természetesen igen nagy felháborodást váltott ki és a médiában is elég komoly visszhangja volt, így a hadsereg azonnal felfüggesztette a tevékenységét a Twitchen, valamint megígérte, hogy újra fogja gondolni a belső szabályzatát:

"A csapat szünetelteti a streameket, hogy megvizsgáljuk a belső szabályainkat és folyamatainkat, illetve a platform specifikus szabályokat is, hogy biztosan mindenki számára világosak legyenek, mielőtt újra közvetíteni kezdünk."

Ez szép és jó, de ezen a ponton már valószínűleg érezhető, hogy egy ilyen sablon bocsánatkérés nem lesz elég és a sereg már nem tudja elkerülni a komolyabb következményeket, valaki pedig már meg is tette az első lépéseket: New York képviselője, Alexandra Ocasio-Cortez (akinek közismerten szívügye a gaming) benyújtott egy módosítási javaslatot, amely meggátolná a hadsereget abban, hogy a Twitchen vagy bármely más live streaming platformon megjelenjen, valamint személyesen is kifejtette álláspontját a Kongresszusban.

Meglátása szerint

a háború túl komoly téma ahhoz, hogy gamifikálni lehessen és a Twitch közönségében túl sokan vannak az olyan befolyásolható fiatalok, akik bőven a katonai szolgálat korhatára alatt vannak.

A javaslatot végül leszavazta a Ház (Ocasio-Cortez szerint ez részben azért lehet, mert a politikusok nem nagyon értik a problémát és magát a technológiát), de mindig segít éreztetni egy helyzet komolyságát az, amikor már a politikusok is elkezdenek vele foglalkozni.

Eljött a forradalom ideje?

Aki igyekszik valamennyire követni a világ történéseit, az észrevehette, hogy nem csak a közéletben, de kifejezetten a játékiparban is egyre többször visszaköszönő téma lett a hatalom felelősségre vonásának kérdése, legalábbis azok esetében, akik a társadalom megítélése szerint rendre elkerülik a tetteik következményeit.

Ezt a tendenciát megfigyelhetjük az olyan politikusok körében, akik a teljes karrierjüket a korrupció felszámolására építik fel (mint pl. a korábban említett Ocasio-Cortez), így megnyilvánulnak a Ubisoft imidzsét szinte erősen megtépázó botrányok, a crunch kapcsán kirobbant felháborodás, a Blizzard érdekeit megkérdőjelező bojkott, szélsőséges formában pedig a "cancel culture" néven ismert jelenség kapcsán is, amelyeknek sokkal komolyabb hatása is lehet életünkre, mint gondolnánk.

Ezekhez a példákhoz viszonyítva persze bugyutának tűnhet az, hogy néhány ember trollkodik a hadsereg Twitch csatornáján, de ismerve az előzményeket és a sereggel kapcsolatos ellenérzéseket, az üzenet a tálalástól függetlenül is világos:

az emberek nem akarják, hogy a hadsereg hiteltelenül jópofizzon az interneten, amíg morálisan nem tud felnőni az imidzshez, amit közvetíteni próbál.

Nagyon szép és nemes dolog, hogy az emberek az interneten elkezdték felismerni az egységben rejlő erőt, viszont ahogy a cancel culture példája is mutatja, sajnos a vita mindkét oldala nagyon könnyen el tudja vetni a sulykot, márpedig a gerinces, hiteles szereplők csak akkor élhetik reneszánszukat, ha az a tömeg is megfontolt és hiteles tud maradni, amelyből ezek a szereplők kiemelkednek. 

Ez a megállapítás jelenünkben egyre inkább csak utópisztikus gondolat marad sajnos.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)