Hirdetés

Újabb rendező hagyta ott a Minecraft filmet

|

Rob McElhenney távozása miatt már biztos, hogy nem készül el jövőre a Minecraft filmadaptáció.

Hirdetés

Nagyjából két évvel ezelőtt még az volt a terv, hogy jövő májusban fog majd mozikba kerülni a Minecraft filmes adaptációja, viszont most úgy tűnik, hogy ez az elképzelés meghiúsult, ugyanis a film rendezője, Rob McElhenney elhagyta a projektet.

Hirdetés

McElhenney-t a legtöbben a Felhőtlen Philadelphia című nagysikerű sorozat egyik főszereplőjeként ismerik és a Minecraft adaptációja lett volna az első komolyabb rendezői munkája. A források nem említik, hogy miért hagyta ott a rendezői széket, viszont Shawn Levy után ő már a második rendező, aki nem tudott kitartani a projekt mellett.

Igazság szerint nem a rendező kiléte az egyetlen, ami rejtély marad, hiszen néhány elejtett pletykán kívül nem igazán tudni semmit arról, hogy mégis hogyan képzeli el a Mojang ezt a filmet, ami valószínűleg közrejátszik abban, hogy ennyire nehezen találnak olyan rendezőt, aki tartósan dolgozna a projekten. Legutóbb arról volt szó, hogy egy felnőtteket is megcélzó moziról van szó, aminek esetleg Steve Carell lehet a főszereplője, de hogy pontosan miről is szólna a történet, az rejtély. Mindenesetre amíg várjuk a Minecraft filmet, nézzük meg ezt a kiváló jelenetet a Felhőtlen Philadelphiából:

Szerintetek hogyan lehetne sikeres egy Minecraft mozi? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)