Hirdetés

Nagy költségvetésű John Wick videojáték készülhet

|

A Lionsgate vezetője szerint érdekeltek egy AAA-kategóriás adaptáció elkészítésében.

Hirdetés

Egyszerű koncepcióval indult Keanu Reeves akciófilmje, a John Wick 2014-ben, ám a főszereplőnek és a látványos koreográfiának köszönhetően már két folytatást is kapott, és ez még korántsem a vége: a John Wick 4 már meg is kapta az első előzetesét, illetve a franchise hotelével, a Continentallal a középpontban előzménysorozat is készült, amely az Amazon Prime-on fog debütálni. 

Ekkora siker láttán meglepő, hogy a játékipar még csak egy kisebb volumenű projekttel fedezte fel magának a bérgyilkosok világában rejlő gazdag potenciált, de a John Wick Hex legalább jól visszaadta a filmekre jellemző tűzpárbajok hangulatát, még ha voltak is hiányosságai. 

Hirdetés

A Lionsgate azonban végre meglátta a lehetőséget valami komolyabbra is. Az IndieWire szerint a vállalat vezérigazgatója, Jon Feltheimer a legújabb pénzügyi jelentésben megemlítette, hogy tárgyalnak egy újabb videojátékra vonatkozó javaslatokról, bár még nincs semmi kőbe vésve: 

"Nem akarok elébe menni a dolgoknak, de úgy gondoljuk, hogy egy nagy AAA játék készülhet a John Wickből. Már kaptunk javaslatokat. Természetesen érdekeltek vagyunk abban, hogy ezt továbbvigyük, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani".

Feltheimer nem árulta el, hogy kikkel tárgyalnak a nagy költségvetésű John Wick játékkal kapcsolatban, de abban valószínűleg minden játékos egyetért, hogy egy AAA-kategóriás akciójáték, amiben John Wicket irányíthatjuk nagyot mehet, bárki is készíti. Addig is, míg a Lionsgate elárul több információt a tervezetről, figyelhetünk egy másik projektre, ugyanis a jelentések szerint jövőhéten kezdődik a John Wick spin-off, a Ballerina forgatása Ana de Armas főszereplésével. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)