Hirdetés

Napi büntetés: a Netflix Resident Evil sorozatában netkapcsolat nélkül is lehet videohívásokat bonyolítani

|

Becsúszott egy csöpp baki a Resident Evil sorozat egyik ártatlan jelenetébe.

Hirdetés

Nem újkeletű dolog, hogy néha a legnagyobb szuperprodukciók stábja is tud hibázni, korábban már mi is készítettünk összeállítást filmes bakikból (és úton van egyébként ennek az anyagnak a folytatása is). Egyik kollégánk, Duncan azonban egy nem mindennapi fogással jelentkezett ma a szerkesztőségi chatben. 

Észrevette ugyanis, hogy a nemrég megjelent Resident Evil sorozatban (tudjátok, a Netflix-félében) nem igazán figyeltek arra a kellékesek, hogy pontosan mi is látható az egyik szereplő laptopján.

Hirdetés

Abszolút szeretnénk spoilermentesek maradni, úgyhogy legyen elég annyi, két idővonalon mozog a sorozat cselekménye, az egyiken egészen pontosan 2022-ben, vagyis a jelenben járunk. Erre megpróbálnak azzal is ráerősíteni az alkotók, hogy napjainkra jellemző cégek nevét (Facebook, Google) dobják be a szereplők beszélgetései során, illetve a kellékek, például a laptopok is hitelesnek tűnnek.

De csak tűnnek, mert ahogy az az alábbi képen is látszik, az egyik jelenetben sikerült úgy összehozni egy videocallt két szereplő között, hogy a laptopon egyrészt a Paint az épp megnyitott program, másfelől pedig (és ez a legzseniálisabb az egészben), a gép éppen nincs csatlakoztatva az internetre, offline állapotban van.

Az alábbi képen kiemeltük a fontos részleteket (a kép kattintás után megnő).

Valószínűleg nem ez a Resident Evil legnagyobb hibája (a sorozatról HP írt nemrég kritikát), de azért mindenképp egy megmosolyogtató apróság.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)