Hirdetés

Napi büntetés: aki lecsap a 750 forintos Nintendo Switchre, az ennél ordasabb átveréseket is megérdemel

|

Sőt, a kommentekből kiderül, hogy a 750 forint elbukása a jobb eset, hiszen lehet, hogy a végén egy multikonyhát fog kihozni a postásbácsi.

Hirdetés

Nem szoktunk mindenféle jöttment netes átveréssel foglalkozni, van belőlük éppen elég, és általában teljesen egyértelmű, hogy igazából sajnos nem mi örököltük meg a nigériai koronaherceg teljes vagyonát, amit egy jelentéktelen összeg átutalása után tud csak rendelkezésünkre bocsátani az államkincstár. Bár mint tudjuk, volt, akinek egy tragikus hirtelenséggel elhunyt benini rokon, bizonyos Jorge Csisztu után maradt két és fél milliárd forintos öröksége sem lett gyanús, azért mi bízunk bennetek, okosak vagytok, tudjátok, mi fán terem a csibészség a világszőttesen. 

Az alábbi történetet sem azért osztjuk meg veletek, mert külön fel kellene hívni a figyelmeteket az átverés tényére, teljesen bizonyos, hogy nem fogtok belesétálni ebbe a gondos előkészítés után, mérnöki pontossággal felállított csapdába, amihez képest a prérifarkas vérprofi megoldásai is gyenge próbálkozások csupán. A sztori egészen egyszerűen vicces. Mocskosul vicces.

Hirdetés

Kezdjük tehát a száraz tényekkel: facebookos hirdetésként lehet belefutni "A legjobb eladó konzol" nevezetű Facebook-oldal alábbi posztjába. Ízlelgessük először a bejegyzés szövegét:

"WOW! Nintendo konzol 750Ft-ért!
Mivel egyes országokba már nem szállítanak, a Nintendo 750Ft-ért kínálja a legújabb konzolokat!
Kattints a hirdetésben található gombra, hogy részt vegyél a promócióban!"

Igen, a költő itt ténylegesen arra gondolt, hogy az egyszeri felhasználó be fogja nyalni, 150 ezer Ft helyett immár mindösszesen csak 750 kemény magyar forintért lehet OLED-es Nintendo Switchet vásárolni, hiszen "egyes országokba már nem szállítanak belőle". 

Hiszitek vagy sem, a bejegyzés alatt csak és kizárólag elképesztően pozitív hozzászólások találhatók, melyekben nem győznek a lelkes vásárlók hálálkodni ezért a nem mindennapi lehetőségért. Julie Cousineau például arról írt, hogy az ügyvezető egyetlen órán belül(!) felvette vele a kapcsolatot, és csupán két hét alatt már ki is szállították neki a konzolt (kisgyermeke közben a fotó tanulsága szerint nemzetközi jelzésekkel adja tudtunk, hogy minden szupi-szuper). Julie egyébként nem csak egy tudatos vásárló, hanem kiválóan beszél több idegen nyelvet is, hiszen az alább is látható kommentje magyarul íródott, de saját Facebook-oldalán angolul, franciául és olaszul szokott posztolni arról, milyen kiváló akciók keretei között sikerült szert tenni különböző termékekre. 

Kalandvágyó kis francok vagyunk, úgyhogy végigkattintgattuk "A legjobb eladó konzol" verhetetlennek tűnő ajánlatát, nyilván csak az utolsó lépésig, mert bármennyire is mókás a dolog, 750 forintot sem dob ki azért az ember, jó lesz az majd valamelyik steames leárazáson. Lényeg a lényeg: A hirdetésre rábökve rögtön egy háromkérdéses "felmérésnél" találja magát az ember. Az már rögvest megmosolyogtató, hogy az itteni kiírás szerint 

"Gratulálunk! Önt véletlenszerűen választották ki a mai felmérésben való részvételre.",

holott mi kattintottunk félelmet nem ismerve ide, de ezen a ponton tényleg nem akadunk fenn ilyen apróságokon. A három kérdés (játszottunk-e már Nintendo játékkal, milyen ajándék játékot szeretnénk a konzolhoz, illetve ismerünk-e más Nintendo termékeket) megválaszolását követően már Fortuna kegyeire voltunk bízva. Egy klasszikus, zsákbamacska jellegű "minijátékban" kellett ugyanis megtalálnunk azt az ajándékdobozt, amiben a Switch lapult.

Hirdetés

Csak a próba kedvéért többször is nekifutottunk, és mindig már a második próbálkozásra sikerrel jártunk, ekkora szerencsefaktor mellett lehet, hogy most kellene elkezdenünk lottózni.

Az itteni felületen még a korábbiaknál biztatóbb kommenteket lehetett olvasni, a személyes kedvencünk az alábbi elégedett vásárlói visszajelzés volt, melyre válaszul a "Nintendo support" véletlenül elkotyogta, hogy Simone Spaden nem egy Switchet, hanem egy "multikonyhát" kapott meg, ennek tükrében pedig ahogy a support fogalmazott, "üzletünk hírneve kipróbált és letagadhatatlan". Valóban az.

Mindeközben Anton Tirell az egészet nem is tudja elhinni, Mark Zurkich asztalkáján pedig végre ott az "árom", jelentsen ez bármit is.

A történet sajnálatos módon nem happy enddel ért véget, ugyanis az utolsó lépésnél elfogyott a türelmünk.

Már csak a személyes adatainkat kellett volna megadni, illetve nyilván utána a konkrét fizetés lett volna hátra, viszont ekkor vettük észre, hogy immár nem 750, hanem 760 forintot kérnek el az akciós Nintendo Switchért. Ekkora böszmeséget nem tűrhettünk el, hagytuk is inkább az egészet, kenje a hajára az akciós konzoljait az egész "A legjobb eladó konzol" oldal. Csak abban reménykedünk, hogy szegény Julie, Simone, Anton és Mark nem lett ilyen csúnyán átverve, és nem terhelték rájuk ezt az arcátlan 10 forintos extrát. 

Tanulság nincs, ahogy Nintendo Switch sincs 750 (vagy 760) forintért. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)