Hirdetés

Most egy kicsit szeretnénk az NCSoftnál dolgozni

|

Nem tudjuk, milyenek az általános munkakörülmények az Aion és számos más MMO üzemeltetője, az NCSoft háza táján, de hogy most mindenki boldog, abban biztosak vagyunk.

Hirdetés

Nemrég páran ismét rávilágítottak arra, hogy néhány cég az iparágban elég pocsékul bánik alkalmazottaival, de ez egyáltalán nincs mindenhol így. 

Kim Taek-Jin, az NCSoft ügyvezetője elmondása szerint annyira élvezte a The Legend of Zelda: Breath of the Wildot, hogy minden munkatársával meg szerette volna osztani az élményt, így mindegyiküknek ajándékoz egy példányt a játékból egy Nintendo Switch kíséretében, hogy legyen min végigjátszaniuk. Nem tudjuk, hogy az ügyvezető igazgató gesztusában ez mennyire játszik szerepet, de a kiválóan sikerült nyílt világ felépítéséből akár tanulhatnak is az NCSoft munkatársai, hiszen maguk is hatalmas játéktereken dolgoznak - igaz, az Aion és a Blade & Soul az MMO-szegmensben hódít.

Többen felvetették továbbá, hogy a cég szeretné megvetni lábát a konzolos piacon, - amivel korábban már próbálkoztak - és ebben van szerepe a tömeges Switch-vásárlásnak. A konzolok beszerzése egyébként nem egyszerű művelet, hiszen a Nintendo gépe Koreában hivatalosan még el sem rajtolt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)