Hirdetés

Nem igazán akarjuk elhinni, hogy ez a Halo 2-es termék tényleg létezett

|

Reméljük, hogy ebből egy sem tűnik majd fel használtan az interneten.

Hirdetés

Nagyon szerencsések vagyunk azért, hogy mostanság már kreatív ötletekkel és menő reklámokkal próbálnak minket meggyőzni a kiadók arról, hogy bizony az ő játékuk megérdemli a figyelmünket. Ezek közül többre évek múlva is emlékezni fogunk, azonban nem mindig volt ilyen jó a helyzet.

Régen nem is egyszer előfordult, hogy egészen hajmeresztő ötletekkel álltak elő a marketingesek, amik aztán az idő múlásával csak egyre kínosabbak lettek. Ezek közül is kiemelkedik azonban a következő, amiről egyszerűen nem hisszük el, hogy tényleg létezett.

Hirdetés

Pontosabban nem akarjuk elhinni, annyira abszurd. Az alább látható képeken egy Halo 2-es óvszer szerepel, ami az xboxos relikviákat gyűjtő közösség szerint rendkívül ritka és éppen ezért nagy becsben is tartják.

A termék dobozán a megjelenési dátumon túl egy felirat is szerepel, miszerint:

"Jó együtt játszani" - ezzel  mondjuk nem tudunk vitatkozni, mindig öröm egy jól működő kooperatív.

A tulaj elmondta, hogy a saját példányán kívül csak egy másikról tud, ami szintén egy fanatikus ereklyéi között szerepel, a szemfülesek azonban tisztában lehetnek vele, hogy még a 343 csapata is őrizget egyet az utókor számára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)