Hirdetés

A program, ami Nintendo játékokat tanul játszani

|

Tom Murphy készített egy alkalmazást, ami - kis rásegítéssel - képes megtanulni, hogyan kell Tetris-ezni, vagy a Super Mario Bros. pályáit teljesíteni.

Hirdetés

Vannak olyan napok, amikor Mario ugyan igényli, hogy gombákon és teknősökön ugrálhasson, de mi nem tudunk neki segíteni ebben. Ekkor jöhet jól a Tom Murphy által a SIGBOVIK 2013 kutatói konferenciára készített kis program, mely képes NES játékokat anélkül játszani, hogy nekünk egy pillanatra is a kontrollerhez kellene nyúlni.

Ahogy az az alábbi videón is (6 perc után) látható, Mario eleinte kicsit olyan, mintha öt kávét húzott volna le fél percen belül, de ahogy Murphy finomítgatta a szoftvert, kedvenc vízvezetékszerelőnk testéből kiürült a koffein, és az egy helyben pörgés/hátrafelé ugrálás kombó helyett szépen haladt a pályán. Az is kiderül, hogy a program a Tetris lényegét egyelőre nem igazán érti, illetve hogy Mario sebezhetetlen, ha lefelé mozog. Ilyen zsenikre van szüksége az emberiségnek. Ha tudtok angolul, érdemes meghallgatni, hogy tulajdonképpen hogy is működik az egész, illetve ha mélyebben szeretnétek belelátni, töltsétek le a forráskódot. Ha nem, ugorjatok nyugodtan a hatodik perchez, a lényeg így is átjön. Egy dolgot azért jegyezzetek meg: a Tetris-t csak úgy lehet megnyerni, ha nem játszol vele.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)