Hirdetés

Óriásplakáttal köszönik meg a No Man's Sky játékosai a fejlesztők munkáját

|

Közösségi gyűjtést szerveztek, gyorsan összegyűlt a szükséges összeg, a maradék pedig jótékony célokra megy.

Hirdetés

Valószínűleg senki nem gondolta, hogy a No Man's Sky odáig jut, ahol most tart. A megjelenés finoman szólva is rázós volt, de a Next frissítés tavaly augusztusban mindent helyretett, és utána sem állt meg a munka.

Hirdetés

Bár PC-n már nem játszanak vele annyian, mint a Next megjelenésekor (konzolos számokat nem tudunk), még mindig van egy lelkes és hálás közösség. GoFundMe-n szerveztek gyűjtést, 2 nap alatt, 258 adományozónak hála 4146 dollár gyűlt össze, mellyel az eredeti, 1750 dolláros célt már sikerült elérni, de 6000 dollár a következő álomhatár. A pénz egy részéből 2 hétre kibérlik az egyik, a stúdió közelében lévő hirdetőtáblát, valamint sört és ebédet vesznek a Hello Games csapatának, a maradékot pedig a Sydney Children's Hospitals alapítványnak utalják. Július 14-éig lehet beszállni.

Valamikor a közeljövőben (nem lepődnénk meg, ha augusztusban) jön a következő nagy kiegészítő, a Beyond, mely egyebek mellett VR-támogatást hoz. Kíváncsian várjuk, hogy az is megdobja-e a játékosszámot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)