Hirdetés

Az Nvidia akadémiáján mi is szívesen továbbtanulnánk

|

Az intézményben három szak indul, melyek a "Hardware studies", az "Esports managment" és a "Gameospohy". Bolondok lennénk nem beiratkozni, nem?

Hirdetés

Itt a remek lehetőség, hogy a játékok iránti szeretetedet és tudásodat akadémiai szinten is kamatoztathasd. Az Nvidia által alapított Academy of Gaming képzése során esport managerré, overclock-kutatóvá vagy játékológussá válhatsz.

Hirdetés

Az akadémián jeles kutatók tanítanak, akik több játékban is elérték már a Master rankot. A hallgatókra komoly gépapparátus vár, illetve a végzősök NVIDIA-s táskával, vonalzóval és notebookkal távozhatnak, illetve a tavalyi év csodaeszközével, a G-Assisttal.

A kurzuskínálat is az akadémiai minőséget és szakértelmet tükrözi. A "Hardveres tanulmányokat" választó hallgatókat olyan kurzusok várják mint a "Crysis: Még mindig nem fut a gépemen" vagy a "Klikk-klakk a győzelemhez: Hogyan válasszunk megfelelő perifériákat".

A managereknek is naprakész, gyakorlati oktatásban lesz részük. A kurzuskínálatból érdemes kiemelni a "Kempelés: az egyhelyben állás tudománya" című tárgyat, mely mind in-game, mind pedig a játékon kívül hasznos lehet, főleg amikor a csapatod élesben játszik és te csak a kivetítőn nézed, ahogyan nyomják a srácok.

Ha inkább az elméleti oldala fogott meg a videojátékoknak és érdekelnek a "Miként?" és "Hogyan?" kérdések, akkor a Gameosophy kurzust neked találták ki. Az ECON 499-es kódjelű szemináriumon a hallgatók a loot boxok kérdését fogják megközelíteni szókratészi módon. Emellett elérhető lesz a "Pac-Man okosabb nálad? Az AI jövője a játékokban" szeminárium is, mely keretében egy olyan jövőt vizsgálnak a hallgatók, melyben Pac-Man egymaga képes lesz elmenekülni az őt üldöző szellemek elől.

Ha felkeltetté az érdeklődésedet a beszámoló, akkor ne habozz, látogasd meg az Academy of Gaming hivatalos oldalát, ahol továbbá kurzusokat és leírást találhatsz az intézményről. 

És jelentkezz, ne add fel az álmaidat! Legyél gamer mesterfokon. Így április 1-jén főleg!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)