Hirdetés

Nyolc nő csatlakozott a Sony ellen indított, csoportos perré fajult ügyhöz

|

Tavaly év végén érkezett a hír, hogy beperelték nemi megkülönböztetés miatt a PlayStation csoportot, most újabb érintettek csatlakoztak a perhez.

Hirdetés

Tavaly november végén számoltunk be nektek arról, hogy a Sony volt IT-biztonsági elemzője pert indított a vállalat ellen, elmondása szerint ugyanis több alkalommal hátrányos nemi megkülönböztetés érte őt a munkahelyén. A Sony látszólag sokáig nem foglalkozott az üggyel, 2022 februárjában azonban a kereset elutasítását kérték a bíróságtól és természetesen tagadtak minden vádat.

Az Axios közelről figyeli az ügy előrehaladását. Arról számoltak be, hogy nyolc további Sony alkalmazott csatlakozott a perhez, közöttük pedig igazi Sony veteránok is vannak, akik rengeteg tapasztalatot szereztek a japán székhelyű cégnél.

Hirdetés

A most csatlakozott nők mindegyike az amerikai irodák egyikében dolgozik. Köztük van például Marie Harrington, aki 16 éve erősíti a csapatot. Ő arról számolt be, hogy a döntéshozó pozíciókra jelentősen kevesebb nőt vesznek egyáltalán számításba, akik sokkal rosszabb esélyekkel indulnak adott pozíciókért, mint a férfi társaik.

Harrington beszámolója szerint többször előfordult, hogy a női jelöltek családi életét tárgyalták az előléptetések kapcsán, ami természetesen a férfiaknál nem került elő. Elmondta továbbá, hogy előfordult egy pozíció kiosztása előtt, hogy mindössze 4 női jelölt volt a közel 70 férfival szemben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kara Johnson, a nyolc új felperes egyike azt nehezményezi, hogy a Sony nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel és emberekkel, hogy a helyén kezelje a munkahelyeken felbukkanó toxikus viselkedést. Johnson továbbá arról is beszámolt, hogy többször próbált erről a feletteseivel beszélni, akik nem voltak hajlandóak elismerni sem a nemi megkülönböztetést, sem a terhes nőkkel szembeni negatív ítélkezést, ennek megfelelően pedig a HR is semleges maradt és semmit nem tettek az ügy előremozdításáért.

A Sony, ahogy azt fentebb is írtuk, kérvényezte, hogy utasítsák el a keresetet, erről azonban csak jövő hónapban születik döntés.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)