Hirdetés

Óriási patch érkezett a Diablo II: Resurrectedhez, ami 20 éves hibákat is javít

|

A Diablo II: Resurrected 2.4-es frissítése rengeteg ponton módosítja a játékot, és új grafikai beállításokat is tartogat.

Hirdetés

Az Activision Blizzardot övező botrányok és a Warcraft 3: Reforged katasztrófája után ugyan voltak kétségeink, de a tavaly megjelent Diablo II: Resurrected végül korrekt ráncfelvarrásnak bizonyult, amely az eredetihez hű élményt kínál a nosztalgiára szomjazóknak.

Ám ahogy azt tesztjében Csirke kolléga is megjegyezte, a játék kissé túlzásba is vitte az alapanyag előtti tisztelgést, hiszen több olyan hibát is átemelt az eredeti műből, amik közel 22 éve bosszantják a közönséget. A fejlesztők már tavaly ígéretet tettek az ősrégi bugok kigyomlálásra, a gyökeres változtatásokat hozó 2.4-es frissítés pedig két ilyenhez is szállítja a tapaszokat.

Hirdetés

A frissítés telepítésével végre elbúcsúzhatunk attól a kellemetlen jelenségtől, hogy bizonyos esetekben a manát elszívó Unique szörnyhordák jóval több varázsszaftot szlopálnak el, mint amennyit kellene. A másik, 20+ éve esedékes javítás pedig a Nightmare nehézségi fokozatot érinti, ahol a tűzmágiával felvérezett ellenlábasaink sebeztek többet a kelleténél.

Ezeknél azonban lényegesebb, hogy 2.4-es javítás 11 év után hozzányúlt az összes karakterosztály kiegyensúlyozásához,  lényegében mindent területet érintve a skillektől a karakterspecifikus tooltipekig, így az új verzió még a sokat látott veteránoknak is tartogathat meglepetéseket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az életminőséget javító változtatások keretében pedig beköszönt 3 új emulációs beállítás is, amelyekkel magunk szabályozhatjuk, hogy a klasszikus grafika mennyire legyen hű az eredetihez. A grafikai beállítások "Legacy" menüpontjába került opciók között a "GDI" képviseli a legpuristább megközelítést, szűrők nélkül emulálva a Diablo II szoftveres raszterizációját.

A modder közösségnek kiemelten fontos lehet, hogy új kiegészítésekkel bővítették a belts.txt, a difficultylevels.txt, a hirelings.txt, a monstats.txt és a skills.txt fájlokat, ami kompatibilitási gondot okoz a meglévő single player modokkal, cserébe viszont további variációs lehetőségeket biztosít. A Blizzard azt javasolja a moddereknek, hogy az új fájlok alapján korrigálják a változtatásaikat.

Mindez azonban csak puszta ízelítő volt a 2.4-es javítás módosításaiból, az ifjúsági regényeket is megszégyenítő hosszúságú patch note-ot ide kattintva böngészhetitek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)