Hirdetés

Orosz kézbe került a The Last of Us sorozat

|

Már a rendezőválasztásból is látszik, hogy a sorozat alkotóit jobban érdekli az emberi jellemek és sorsok megjelenítése, mintsem az akció.

Hirdetés

Már most figyelemreméltó alkotógárda gyűlt össze a The Last of Us alapján készülő sorozat körül, hiszen a Naughty Dog részéről maga Neil Druckmann, míg a filmes világból Craig Mazin, a Chernobyl sorozat showrunnere felel majd Ellie és Joel történetéért. Most kiderült, hogy ki dirigálja majd a széria első epizódját, ez pedig további bizakodásra ad okot.

Az HBO bejelentése szerint Kantyemir Balagov lesz az, aki elfoglalja a rendezői széket a pilot epizód során. Ha nektek sem mond semmit Balagov neve, akkor ne okoljátok magatokat, hiszen egy nagyon fiatal, mindössze 29 éves, orosz alkotóról beszélünk.

Hirdetés

Ennek ellenére máris figyelemreméltó teljesítményt tudhat magáénak, hiszen Beanpole című filmjével már elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a Un Certain Regard programon a legjobb rendezőnek járó díjat. Az orosz történelmi dráma két világháborút megélt nőről szólt, és remekül jelenítette meg az embertelen körülményektől megrokkant jellemeket.

Ilyen rendezéssel a háta mögött egyáltalán nem csodálkozunk, hogy Mazinék őt választották az első rész rendezésére, hiszen a The Last of Us nyitánya sem lesz éppen könnyed hangvételű. Mi nagyon örülnénk, ha az akció helyett inkább a személyes történetekre és az apokalipszis után boldogulni próbáló társadalomra fókuszálna a történet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)