Hirdetés

Összeszedtük, miben különbözött a The Last of Us 6. része és az eredeti videojáték

|

Mint minden héten, most is összevetettük az HBO Max sorozatát a Naughty Dog 2013-as játékával.

Hirdetés

Vészesen közeledünk az HBO Max-os The Last of Us sorozat évadzárójához, ma már a hatodik rész vált ugyanis elérhetővé - a teljes szezon pedig összesen kilenc epizódból áll. Mondanunk sem kell, ezúttal is akadtak kisebb-nagyobb eltérések a tévésorozat és az eredeti játék között, mi pedig most is összehasonlítottuk az alapművet annak adaptációjával. 

Ebből adódóan értelemszerűen az alábbi sorok masszívan spoileresek lesznek. Csak és kizárólag akkor folytassátok az olvasást, ha már láttátok a sorozat hatodik részét, vagy még a legkisebb mértékben sem izgat benneteket a dolog!

Hirdetés

Idős pár a semmi közepén

Rögtön egy olyan jelenettel nyitott az epizód, ami teljesen a sorozat alkotóinak szüleménye, egyáltalán nem volt ugyanis benne az eredeti játékban az a szegmens, melyben Joel és Ellie egy idős párt faggat - ekkor már 3 hónappal az előző rész eseményei után járunk. A pár férfi tagja épp csak hazaér a vadászatból, mikor látja, hogy feleségét Joel és Ellie tartja sakkban - nyilván nem akarnak ártani a nőnek, de információra van szükségük. Meg akarták tudni egyrészt, hogy egészen pontosan hol vannak (nem nehéz eltévedni a nagy hóban), illetve azt is, merre induljanak. Megtudták azt is, hogy semmiképp sem szabadna átkelniük a közeli hídon, mert a túloldalon csak a halál várja őket. Ez persze nem jelentett számukra akadályt. 

Tommy és az Jackson

Azt követően azonban épp hogy kimaradtak játékbéli történések a sorozatból. Az eredeti, 2013-as videojátékban ugyanis Joel akkor találkozik Tommyval, mikor a Jackson melletti erőművet próbálta megjavítani pár túlélő (többek között Tommy, a felesége, Maria, valamint Maria apja). Az erőmű csak említés szintjén került szóba az epizódban. Maria kapcsán érdekes eltérés, hogy a szériában terhes, a játékban viszont erről szó sem volt. A sorozat alkotói a nő terhességével is alá akarhatták támasztani azt, hogy Tommynak megvan az ok nemet mondani Joel kérésére - erről mindjárt bővebben is szót ejtünk.

A sorozatban teljesen máshogy találkoztak ismét a testvérek: Joel és Ellie Jackson környékén találkozott össze Mariával és pár lovassal, akik barátságosnak semmiképp sem mondható módon tudakolták meg, mi jártban vannak. Azt követően azonban, hogy kiderült, Joel a testvérét keresi, egyből Jacksonba vitték hőseinket. Joel itt ölelhette meg újra Tommyt. Egész jól körbenézhettünk egyébként a városbon, holott Jackson igazából csak a The Last of Us Part II-ban jutott fontos szerephez.

Érdekes apróság, hogy az epizódban megjelenik Ellie későbbi lova, Shimmer, aki eredetileg csak a The Last of Us Part II-ban bukkant fel.

Ellie szökése

A játékban és a sorozatban is arra kérte Joel Tommyt, hogy ő kísérje el Elliet a Tűzbogarakhoz vezető út utolsó szakaszán, mivel úgy érzi, nincs már benne elég erő ahhoz, hogy folytassa az utazást. A játékban ezt Ellie meghallotta, és annyira szíven ütötte a dolog, hogy egyből ellopott egy lovast és elszökött a városból. A beszélgetést a sorozatban is meghallotta Ellie, ezt követően pedig nagyjából az a beszélgetés zajlott le közte és Joel között, ami a videojátékban a szökés után kapott csak helyet.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Joel sérülése

Az utolsó fontosabb eltérés az egyetemi jelenetekhez és az epizód végéhez kapcsolódik. A University of Eastern Colorado nevezetű egyetemnél a játékban Joel lezuhan és átszúrja a testét egy kiálló vascső. A sorozatban viszont egészen másként alakulnak a dolgok: itt Joelt és Ellie-t aközben támadják meg, hogy épp fel akarnak szállni a lóra, egy fosztogató ekkor döfi le Joelt egy törött baseballütővel. Joel azonnal eltöri a férfi nyakát, főhőseink pedig menekülőre fogják, de világosan látszik, hogy Joel sérülése nagyon súlyos.

Dina vagy nem Dina?

Még egy apróságot idebiggyesztenénk az összehasonlítás végére: hivatalosan elvileg nincs megerősítve, de nagyon úgy fest, hogy Ellie későbbi szerelme, Dina már ebben a részben feltűnt pár pillanat erejéig (vele csak a második játékban találkozhattak eredetileg a rajongók). A hatodik részben abban a jelenetben tűnt fel egy Dinára (illetve az ő fiatalabb verziójára) hajazó kislány, amikor Joel és Ellie épp első ebédjüket költötték el Jacksonban. A kislány lopva próbálta bámulni Ellie-t, aki egyből elküldte őt a búsba. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)