Hirdetés

Mégsem jelenik meg a leghosszabb Overwatch képregény

|

A korábbi történeteknél nagyobb lélegzetvételű Overwatch: First Strike a csapat alakulásáról tárt volna fel új részleteket, de a készítők úgy döntöttek, inkább máshogy mesélik el ezt a sztorit.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy az Overwatch egyes meccseire nincs nagy hatással, rengeteget ad a játék értékéhez a rendkívül részletgazdag történet, amit többek között kiváló képregényekben mesélt el a Blizzard. Ebben a műfajban terveztek egy hosszabb kiadást is, de mint kiderült, az Overwatch: First Strike mégsem készül el.

Erről egy fórumposztban beszélt Michael Chu, a játék vezető írója, aki azt is elárulta, hogy a First Strike törlése ellenére továbbra is szeretnék bemutatni, mi történt az Overwatch alapító tagjaival az Omnic Crisis ideje alatt.

Elmondása szerint a képregényt elsősorban azért ejtik, mert a játék fejlesztésének korai szakaszában kitalált központi történet körül azóta rengeteg apró részletet megváltoztattak, amiket a First Strike már nem tudna visszaadni.

Én személy szerint nagyon remélem, hogy a halloweeni játékmód valóban az első kísérlet volt arra, hogy a játékon belül is elmeséljenek egy-két érdekes történetet a készítők, akár a csapat múltjából. De valószínűleg akkor sem leszünk szomorúak, ha a kiváló animációs rövidfilmekből készül még több.

Ti melyik sztoriszálra vagytok a leginkább kíváncsiak az Overwatch univerzumából?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)