Hirdetés

Pakisztán időlegesen letiltotta a PUBG-t, mert rossz hatással van a gyerekekre

|

Az ország távközlési hatósága hamarosan hivatalos meghallgatáson dönt arról, hogy az ország lakossága visszakaphatja-e a battle royal mókát.

Hirdetés

Előfordul, hogy egy országnak valamiért a bögyében vannak bizonyos játékok, azonban ilyesmi általában az olyan diktatórikus rendszerek által irányított nemzeteknél szoktak előfordulni, mint Kína, ahol külön kiadók ügyelnek arra, hogy egy adott cím a Pártnál is jól feküdjön. Most azonban Pakisztán döntött úgy, hogy a PlayerUnknown's Battlegrounds veszélyes lehet az ifjúság mentálhigiénéjére.

Hirdetés

A Pakistan Telecommunication Authority (PTA) hivatalos közleményében azzal indokolta a PUBG felfüggesztését, hogy az addiktív, idő pocsékoló, és negatív hatással van a gyerekek fizikai és mentális egészségére. A hatóság honlapja jelenleg nem üzemel, tehát további infók nem érhetők el a döntésről, de azt még tudni, hogy az ügyben hivatalos meghallgatásra kerül sor július 9-én.

A PUBG több keleti országnál is rosszul fekszik, ugyanis nemrégiben Nepálban tiltották be a játékot, azonban ott később feloldották ezt a korlátozást. Nem tudni Pakisztánban hogyan alakulnak majd a tárgyalások, de a PUBG Corporation lobbistáinak valószínűleg lesz dolguk az elkövetkezendő időkben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)