Hirdetés

Plágium vádja merült fel a legújabb The Last of Us Part II előzetes kapcsán

|

Lotte Kestner azt állította, az ő True Faith feldolgozása hallható az új előzetesben, majd rejtélyes módon eltűnt az erről szóló tweetje.

Hirdetés

Meglehetősen nyomasztó új, kibővített reklámvideót kapott a hamarosan megjelenő The Last of Us Part II, amelyben a New Order zenekar legendás nótája, a True Faith volt hallható. Nyilván nem hasraütés-szerűen választották ki az illetékesek épp ezt a dalt, minden jogi feltétel adott volt a felhasználásához, nem is a New Order kezdett el most előhozakodni a plágium vádjával. 

Hirdetés

Lotte Kestner nagyjából tíz évvel ezelőtt dolgozta fel a True Faithet, most pedig azt állítja, a Sony az ő verzióját (illetve egy ahhoz kísértetiesen hasonlító változatot) használta fel a trailerben. Ide kattintva a Spotifyon megtaláljátok a Kestner féle verziót a dalból, így ti is összehasonlíthatjátok a két hanganyagot, és eldönthetitek, tényleg nyúlás volt-e a vokálos rész (a trailerben a 45. másodpercnél, Kestner dalában nagyjából 3:30-nál), ami miatt az énekesnő most billentyűzetet ragadott, és Twitteren fakad ki. 

A plágiummal kapcsolatban a Sony semmiféle hivatalos nyilatkozatot nem tett, ugyanakkor Kestner Twitter profiljáról eltűnt a zenész bejegyzése, nyoma sincs annak, hogy megvádolta volna a Neil Druckmannt és a Naughty Dogot. 

Értelemszerűen két megfejtés képzelhető el: Kestner belátta, hogy jogilag igazából nem támasztható alá az álláspontja (a hasonló esetekben eddig általában az a döntés született, hogy nincs szó jogsértésről), vagy pedig sikerült megegyeznie a Sonyval, és némi kompenzáció fejében a jövőben nem bolygatja a dolgokat. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)