Hirdetés

A Sony beperelt egy srácot, aki feltört PS4-eket árult

|

Elhanyagolható azok száma, akik PlayStation 4-en warezolnak, de a gyártó így sem örül.

Hirdetés

A jelenlegi generációban mintha nem is létezne a konzolos kalózkodás. A legfrissebb töréshez is régebbi firmware kell, a leárazások miatt pedig nem is igazán éri meg a warezolással bajlódni.

Hirdetés

Néhányan viszont mégis inkább ingyen akarnak mindent, és nekik kínált megoldást a kaliforniai Eric David Scales, aki az eBay-en blackcloak13 nevén árulta a feltört PS4-eket. A Sony ezért október 5-én pert indított jogsértés, illetve a DMCA (Digital Millennium Copyright Act) kereskedelemre vonatkozó szabályainak megsértése miatt. A cég szeretné, ha Scales beszüntetné tevékenységét, kártérítést fizetne (nem tudni, mennyit követelnek), valamint minden, még nála lévő, feltört PS4-et átadna, hogy azokat megsemmisíthessék.

blackcloak13 tettét súlyosbítja, hogy eleve telepített játékokat a gépekre. A Sony megvásárolta az egyik konzolt, hogy jobban megvizsgálhassa, mi a helyzet, és így lett sejtése a srác igazi nevéről is, hiszen szerepelt a feladónál. Mint kiderült, egy honlapot is üzemeltetett, amin arra bátorította a játékosokat, hogy ne vásároljanak játékokat, és felajánlotta, hogy bárki konzolját feltöri.

Úgy, hogy a legnagyobb játékok is jelentős kedvezménnyel kaphatók 1-2 hónappal a megjelenésük után, tényleg nincs sok értelme a feltört PS4 használatának. A Sony az idei felhozatal után meg pláne megérdemli a támogatást.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)