Hirdetés

Máris jön az új PS4? - újabb haditervek a konzolháborúban

|

Valóban jön egy feltuningolt PlayStation 4? Milyen lesz? Mit tud majd? Egy sor kérdés vetődött fel bennünk, amit igyekeztünk megválaszolni egy méretesebb cikkben.

Hirdetés

Általában elég bizonytalanok az iparági pletykák, ezért ezekből csak sok kérdőjellel lehet cikket írni - márciusban mégis akadt egy pletyka, amelyet máris készpénznek vesznek, és amely eléggé felforgatta a szaksajtót. A Kotaku dobta be a témát a köztudatba március 18-án, amikor megírta, hogy bennfentes forrásaik szerint a Sony új PlayStationön dolgozik, a PS4 továbbfejlesztett verzióján. A hírt követő napokban még több kotakus forrás megerősítette, hogy a cég mérnökei pimpelik a PS4-et, és a Eurogamer saját forrásai is egyöntetűen állították, hogy valóban készül a sajtóban csak PlayStation 4.5-ként és PS4K-ként is emlegetett gép. Ami felvet egy sor kérdést.

 

Jöhetne lassan egy új PlayStation

Például azt, hogy mi szükség egyáltalán új PS4-re, amikor a mostaniban még annyi kraft van - hiszen még négy éve sincs, hogy megjelent. Ez a játékosoknak nem tűnik soknak, hiszen többen még csak most nyergeltek át az új konzolgenerációra, illetve az első valamirevaló nextgen játékok is csak tavaly jöttek ki. Persze, hiszen egy jobb A kategóriás játék évekig készül, igazából még csak most kezdenek beérni a PS4-re (és Xbox One-ra) készült címek. Egy hardvergyártó cégnek viszont ez sok idő, ő úgy gondolkozik, hogy "már majdnem négy éve", hogy a PS4 debütált. És a tervezett PS4.5-öt (vagy nevezzük bárhogy) nem holnap fogják megjelentetni, hanem a spekulációk szerint jövőre, de az is lehet, hogy csak 2018-ban - ilyen célokkal viszont már illendő, hogy készüljenek az első prototípusok.

Gyorsan tegyük hozzá ehhez, hogy a Sony nem kommentálta a Kotaku és más lapok értesüléseit, nem cáfolt és nem erősített meg semmit, de ha visszatekintünk a PlayStation és nagy riválisa, az Xbox múltjára, tulajdonképpen az lenne meglepő, ha nem készülne már egy újabb konzol. Az első PlayStation 1994-ben jelent meg Japánban (nyugaton csak 1995-ben), a PlayStation 2 pedig 2000-ben, vagyis hat év múlva (nyugaton öt év). Aztán jött a PS3 2006-ban - újabb hat év, végül a PS4 2013 őszén, hét év múlva. Az figyelhető meg, hogy egyre nagyobb idő telt el két modell között, és ugyanezt látjuk az Xbox háza táján: az Xbox 360 2005-ben jelent meg, csupán négy évvel az első Xbox után, az Xbox One viszont 2013-ban, tehát nyolc évet kellett rá várni.

A PS3 és az Xbox 360 életciklusát legalább egy évtizedre lőtték be; előbbinek csak tavaly fejezték be a gyártását, utóbbit pedig a Microsoft még idén is támogatja. Viszont a PS3 és az Xbox 360 is azért lehetett ilyen sokáig virgonc, mert menet közben új, korszerűbb modellek jelentek meg a gépekből (Xbox 360 S és PS3 Slim), illetve olyan kiegészítők, amelyekkel ki lehetett terjeszteni a konzol lehetőségeit (Kinect, PS Eye, Move). A pletykákban megszellőztetett PS4.5 valószínűleg hasonló, a termékciklus közepén jelentkező modell lenne.

Régi idők procija

Viszont ha minden igaz, a PS4.5 nem valamilyen külső hardverrel (mint a Move) okosítaná a gépet, hanem az egész vasat újragondolják. A források szerint az egyik hívószó a 4K, ez a 1080p-nél nagyjából négyszer több pixelt tartalmazó szuperfelbontás. A PS4 most is képes 4K-s képet és videót megjeleníteni, de 4K felbontással nem futnak játékok - sőt, az 1080p sem magától értetődő még manapság sem. Nyilván a 4K felbontású játékok elég nagyot szólnának, ha lenne vas, amin elfutnának (nem véletlenül nevezi a sajtó PS4K-nak is az állítólagos készülő modellt).

A másik visszatérő momentum, hogy a PS4-et általában erősebbé szeretnék tuningolni, hogy jobban tartsa a lépést a PC-kkel. A chipgyártás egyik fontos mérőszáma, hogy hány nanométeres a gyártástechnológia - vagyis hogy hány nanométeres lapkákra zsúfolják az integrált áramköröket. Minél kevesebb nanométer, annál több áramkör fér a prociba, és annál gyorsabb lesz - nagyjából ennyit érdemes tudnia erről a laikusnak. 2005-ben, az Xbox 360 megjelenésekor a 90 nanométeres gyártástechnológia volt a legmodernebb, de a PS4 2013-as premierjekor már a 28 nanométeres technológia kezdett elterjedni, így 28 nm-es chipek kerültek a Sony új konzoljába is. Igen ám, de a fejlődés nem állt meg: az Intel és az AMD már a 14 és a 16 nanométeres gyártástechnológiával készült központi egységeknél tart, és nyilván ezek hamarabb bekerülnek majd a kurrens PC-kbe, mint az új konzolokba. És könnyebben tarthatná a lépést egy konzol, ha egy bikább, modernebb CPU-val (vagy akár grafikus processzorral, GPU-val) felszerelt modell jelenne meg belőle.

Ugyan, kinek kell 4K?

Persze csak találgatni lehet, hogy a PS4.5-ben milyen súllyal kap majd szerepet a 4K, és mennyire lesz inkább csak általánosságban egy erősebb gép. A Eurogamer szerint az a valószínű, hogy egy fejlettebb, de nem forradalmi PS4 fog érkezni, amelyben nem a 4K kapja a főszerepet. Emellett több érv is szól, mindenekelőtt a 4K játékok kérdése. Mert hiába van szuper, natív 4K-ra képes konzolunk, ha nincs rá játékunk - márpedig egy 4K játékot elkészíteni több munka és erőforrás, ha a fejlesztők tényleg ki akarják használni a szuperfelbontásban rejlő lehetőségeket. És ne felejtsük el azokat a felméréseket sem, amelyekről nagyjából egy éve mi is beszámoltunk, és amelyek szerint a játékosok a 60 fps hiányát sokkal jobban érzik, mint az 1080p-ét.

Egy natív 4K-t lejátszó gépet konzolméretben összehozni a Eurogamer szerint már önmagában is nehéz elképzelni, mert a processzorok mellett ehhez egyéb alkatrészeket - például a memóriát - is fejleszteni kellene, illetve csökkenteni a méretüket. De még ha ez a bravúr össze is jönne, elég kétséges, hogy hamar özönleni kezdenének a 1080p-re tényleg látványosan ráverő és üzletileg is sikeres 4K játékok. Márpedig ha nincs kontent, a vas is felesleges - ezt megtanulhatták a 3D-tévék tulajdonosai is. A 3D pár éve nagy buzzword volt a tévépiacon, de aztán az derült ki, hogy valójában nincs nagy kereslet a drágán előállított 3D tartalomra - és valami hasonló tanulság kezd körvonalazódni egyelőre a 4K-val kapcsolatban is.

És akkor még ott a kompatibilitás kérdése. Nyilván a régi PS4-tulajdonosok nem örülnének neki, ha egyszer csak nem tudnának játszani a platform csúcsjátékaival, mert azok csak az erősebb modellen futnának - illetve a Sonynak sem lenne jó, ha hagyná, hogy a piaca ilyen törésvonalak mentén osztódjon szét. Mindez tehát amellett szól, hogy a készülő PS4.5 egy erősebb gép legyen, amely támogat esetleg néhány új szabványt, és az sem kizárt, hogy pár dollárral drágább is, mint az alapmodell, de alapvetően nem szakad el a PS4-től. Aztán persze lehet, hogy nem így lesz. Elvégre arról a cégről van szó, amely hordozható tévét és hordozható lemezjátszót csinált - a Sony szeret kísérletezni. 

A Sony E3 2016-os konferenciáján valószínűleg kiderül minden, addig is olvassátok el az összes pletykát, amit hallottunk a PlayStation 4K-ról. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)