Hirdetés

Pokimane az Activision Blizzard játékainak bojkottálására szólította fel a streamereket

|

Pokimane szerint a legnagyobb streamereknek egészen egyszerűen nem kellene Activision Blizzard címekkel játszania.

Hirdetés

Messze nem lehet még látni az Activision Blizzard botránysorozatának végét, hiszen folyamatosan bővül újabb és újabb kellemetlen fejezetekkel a történet, legutóbb például a Raven Software tesztelőinek kirúgása miatt kezdett több fejlesztőcsapat sztrájkba

Sokan sokféleképpen megszólaltak már a botrányokkal kapcsolatban, most épp Pokimane állt elő egy elég konkrét javaslattal.

Hirdetés

A Twitch egyik legnépszerűbb női videósa ugyanis azt mondta, hogy a "nagy hanggal" és biztos anyagi háttérrel rendelkező top streamereknek egészen egyszerűen bojkottálni kéne az Activision Blizzard teljes felhozatalát, a cég egyetlen játékával sem szabadna a jövőben foglalkozniuk. 

Pokimane ugyanakkor hozzátette, hogy ez természetesen nem vonatkozik azokra, akiknek a megélhetése függ attól, hogy streameli ezeket a játékokat. Szerinte tehát csak azoknak kéne a bojkott részesévé válni, akikre ez nem ró komolyabb anyagi terheket, ugyanakkor sok nézőhöz el tud érni. 

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Pokimane tehát biztosan nem fog Activision Blizzard játékokkal játszani a közeljövőben, ez a döntés, illetve a konkrét tanácsa azonban nem nyerte le mindenki tetszését. Asmongold, egy elsősorban World of Warcrafttal játszó streamer például minderre válaszul azt mondta, hogy Pokimane nyilatkozata elhamarkodott (a tömeg lincselési ösztöneinek játszik alá), és senki sem szólhat bele abba, mit streamelnek a tartalomgyártók, és mit nem. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)