Hirdetés

Rászálltak a Hogwarts Legacy ellenzői a tartalomgyártókra, akik streamelni merik a játékot

|

A bojkottra buzdító felhívás nem vált be, most következik a zaklatás.

Hirdetés

Nem csillapodik a J. K. Rowling nézetei nyomán keletkezett, és az egész varázsvilágon végigsöprő vihar, melynek aktuális célpontja a Hogwarts Legacy, valamint azok, akik megpróbálják élvezni a remekül sikerült akció-szerepjátékot, ami persze lehetne még jobb is, miként ebben a cikkben megírtuk. Az Avalanche alkotásának bojkottjára felszólító csoportok, miután nem érték el céljukat, taktikát változtattak: zaklatni kezdték a Hogwarts Legacyt streamelő tartalomgyártókat, valamint létrehoztak egy weboldalt, amely rá lehetett keresni a játékkal foglalkozó videósokra.

Utóbbi elvileg azzal a szándékkal született, hogy aki sértőnek érzi a Harry Potter univerzumába helyezett alkotást, tudja, kit nem szabad követni, kiről kell leiratkozni, de mondanunk sem kell, hogy ezzel csak célkeresztet rajzoltak minden tartalomgyártó hátára, és azokból, akiket korábban zaklattak, szintén zaklatók lettek. Alkotója időközben fel is függesztette az éles vitát kirobbantó szolgáltatást.

Hirdetés

A célponttá vált tartalomgyártók közé tartozik a Girlfriend Reviews néven futó, a Twitchen aktív páros, Matt és Shelby is, akik a minap Hogwarts Legacyt streameltek, méghozzá az LMBTQ-közösség tagjai körében végzett, öngyilkosságmegelőzési tevékenységet végző Trevor Project számára szervezett adománygyűjtéssel egybekötve.

Ugyanúgy leültek streamelni, mint korábban már számtalan alkalommal, ám arra nem voltak felkészülve, hogy folyamatos verbális inzultus éri közben őket a választott játék miatt. Egy, a Redditre feltöltött rövid klip alapján még csak a második harcnál tartottak, amikor Matt megjegyezte, hogy ahányszor csak ránéz a csetre, zavarja az ott folyó diskurzus, és már az is megfordult a fejében, hogy kikapcsolja a streamet.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A hallhatóan zaklatott Shelby ekkor felvetette, hogy tarthatnának egy kis szünetet, mire a párja úgy reagált, hogy pihenjen, ha szeretne, ő addig is abbahagyja a beszédet és lenyomja az összecsapást. Majd miután Shelby távozott a szobából, Matt beszólt a nézőinek:

"Ezt most jól megcsináltátok."

A Reddit közösségéből sokan a Girlfriend Reviews tartalomgyártói mellé álltak, mivel szerintük nem érdemeltek ilyen bánásmódot. Az egyikük emlékeztetett arra, hogy amikor megjelent a sok vitát kiváltó The Last of Us Part II, akkor Matt és Shelby az egyik oldalról kapta az ívet, amiért védelmébe vette a Naughty Dog játékát, most pedig ugyanaz az oldal támadja, amelyik az előbbiért dicsérte őket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)