Hirdetés

Rekord nézettséget hozott az egyik amerikai képviselőnő Among Us streamje

|

Alexandria Ocasio-Cortez korábban is képviselte a kongresszusban a videojátékosokat, most pedig elindította Twitch csatornáját is.

Hirdetés

Az amerikai politikusok között sem csak olyanok vannak, akik a videojátékokat az erőszak egyetlen és legfőbb forrásának gondolják, ezért a betiltásukat vagy fokozott szabályozásukat követelik. Alexandria Ocasio-Cortez (aki egyébként a legfiatalabb nő, akit képviselőként beválasztottak az Egyesült Államok Kongresszusába) már korábban is többször szólalt fel videojátékos témában. Már az egyetemen komolyan elkezdett League of Legendsezni, emiatt pedig nem csak ismerője, de részese is a gamer szubkultúrának.

Most, hogy véghajrájában tart az amerikai elnökválasztási kampány, Ocasio-Cortez minden korábbi próbálkozásnál eredményesebben használta ki a Twitch és a videojátékok nyújtotta lehetőségeket.

Hirdetés

A demokrata képviselő Twitteren tette fel a kérdést, hogy akadnak-e olyanok, akik szívesen játszanának vele egy közvetítés erejéig Among Ust. Mint korábban említettük, Ocasio-Cortez gyakran foglal állást videojátékos témákban, így sok követője is akad ilyen körökből, köztük rengeteg ismert streamer, akik kapva-kaptak az alkalmon.

A közvetítés végül majdnem 3 és fél órán keresztül pörgött, és olyan ismert Twitch-streamerek tűntek fel benne, mint Hasan Piker, Pokimane, Dr Lupo, Disguised Toast, Moistcr1tikal, Myth, Mxmtoon és Jacksepticeye, emellett egy másik képviselőnő, Ilhan Omar is tiszteletét tette.

Korábban Donald Trump és Bernie Sanders is használták már a platformot, ők azonban kizárólag politikai állásfoglalásaikat jelenítették meg itt. Az amerikai hadsereg már játékon keresztül próbálta megszólítani a nézőket, azonban még az ő próbálkozásaik is messze elmaradtak Ocasio-Cortezétől, aki frissen létrehozott csatornáján, a legelső közvetítésében összehozott 439 ezer nézőt.

A sikerhez persze hozzájárult az ismert streamerek bevonása, emellett valószínűleg az sem ártott, hogy a közvetítésben nem hangzottak el kampányszlogenek. A képviselő mindössze annyit mondott, hogy mindenki menjen el szavazni, hiszen csak így érhető el változás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)