Hirdetés

Rendezőt kapott a System Shock sorozat

|

Olyasvalaki veszi kezébe a projektet, aki adaptált már videojátékot korábban.

Hirdetés

A System Shock remake évekig rostokolt a játékipar legszomorúbb helyén, a fejlesztői pokolban, mígnem tavaly februárban egy ingyenes demó és egy trailer kíséretében adott életjelet magáról a projekt. A Koch Media divíziójaként működő Prime Matter kiadó és a Night Dive Studios fejlesztőcsapat gondoskodik róla, hogy a rajongók által régóta várt játék megvalósulhasson, a legutóbbi információk alapján pedig 2022 folyamán számíthatunk a megjelenésre. De nem ez az egyetlen újdonság a System Shock kapcsán, ugyanis a háttérben formálódik egy tévés adaptáció is. 

Pár hónapja derült ki, hogy készül egy élőszereplős produkció az 1994-es System Shockra építkezve, amelynek egyik producere az az Allan Ungar, aki a Nathan Fillionnel készült Uncharted rövidfilmet is jegyzi. Most azt is megtudtuk, hogy a szériát Greg Russo írja és rendezi, aki Dave Callahammel közösen hozta össze a tavaly megjelent Mortal Kombat film forgatókönyvét. Russo ezen kívül executive producerként is támogatja a feldolgozást, akárcsak a Nightdive Studios két kulcsembere, Stephen Kick és Larry Kuperman. 

Hirdetés

A System Shock sorozat a Binge névre keresztelt, gaming témákra fókuszáló streamingplatformra érkezik, Russo pedig elmondta, hogy megtiszteltetés számára, amiért lehetősége van a Binge és a Nightdive fantasztikus csapataival együtt dolgozni egy ikonikus franchise életre keltésén. Elárulta, hogy várta a megfelelő alkalmat, hogy rendezőként is debütálhasson, és végre megtalálta. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Korábban egyébként szóba hozták őt a Space Invaders és a Saints Row adaptációkkal is forgatókönyvíróként, de nem tudni, hogy ezekből végül lesz-e valami. Ti kíváncsiak vagytok a System Shock sorozatra az említett alkotóktól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)