Hirdetés

120 milliárd forintra emelkedhet a Riot női alkalmazottait megillető kártérítés

|

Már majdnem lezárult a peren kívüli megállapodás, amikor közbeléptek a hatóságok.

Hirdetés

Mielőtt rátérnénk a nagy port kavart kártérítési perben bekövetkezett váratlan fordulatra, érdemes feleleveníteni az ügy előzményeit. Annak idején Kotaku teregette ki a League of Legends sikeréből élő Riot Games szennyesét, így az egész világ megtudhatta, hogy gyakorlatilag a céges kultúra részévé vált a női alkalmazottak rendszeres zaklatása. Arra ugyan nincs bizonyíték, hogy a vezetés nyíltan támogatta volna a szexista megnyilvánulásokat, de mindenesetre árulkodó, hogy hosszú évekig semmit sem tett a toxikus környezet megváltoztatásáért, inkább homokba dugta a fejét. És akkor még nem beszéltünk arról a gyakorlatról, hogy ugyanannak a feladatnak az elvégzéséért kevesebb pénzt kaptak a női munkatársak. A kéretlen sajtónyilvánosság, majd a körülbelül ezer főt tömörítő pertársaság által indított polgári peres eljárás együttes hatása már átütötte a Riot fejeseinek ingerküszöbét, akik hajlandóak voltak tárgyalóasztalhoz ülni a panaszosok jogi képviselőjével. Az egyezkedés eredményeként 10 millió dolláros kártérítési összeget ajánlottak (összesen, nem fejenként), valamint ígéretet tettek a munkakörülmények javítására.

Hirdetés

Itt tartottunk tavaly decemberben, amikor már csak a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság jóváhagyása hiányzott ahhoz, hogy végérvényesen lezárhassák az ügyet. Kalifornia állam két hivatalának közbeavatkozása azonban még felboríthatja a megállapodást, és ha minden úgy alakul, ahogy ők szeretnék, a felperesek nagyon jól járnának, cserébe a Riot Games részvényeseit garantáltan megüti a guta. A Department of Fair Employment and Housing (szabad fordításban Tisztességes Munkahelyi és Lakhatási Körülmények Osztálya) állítása szerint a károsultak akár 400 millió dolláros kompenzációra is jogosultak lehetnek a nemi alapon megkülönböztetett fizetések miatt. Emellett azt is kifogásolta az említett állami szerv, hogy a megszületett megállapodásban nem szerepel kötelező érvényű vállalás az alperes részéről a kifogásolt munkahelyi körülmények javítására és a diszkriminatív gyakorlatok megszüntetésére. Végezetül a pertársaságot képviselő Rosen Saba hanyagságát is felvetik, mondván több eljárásbeli hibát vétett, valamint nem törekedett fair anyagi természetű kártérítés kialkudására. Gyakorlatilag azt sugallja ezzel a DFEH, hogy az említett ügyvéd elfogadta az első ajánlatot. Nem meglepő módon ő és a Riot Games is visszautasítja a vádakat. Joe Hixon, a Riot szóvivője a következő nyilatkozatot adta ki:

Keményen dolgoztunk azon, hogy a pertársaságot képviselő ügyvéddel folytatott tárgyalás során minden érintett által tisztességesnek tartott megállapodásra jussunk. Most a DFEH megpróbálja semmissé tenni az egyezséget egy olyan jogi beadvánnyal, amely tele van pontatlan és hamis állításokkal. Különösen elszomorító, hogy nem veszik figyelembe azt a rengeteg erőfeszítést, amit az elmúlt 18 hónapban a sokszínű és befogadó céges kultúra erősítésére fordítottunk. Készen állunk arra, hogy bíróság előtt is bizonyítsuk igazunkat.

DFEH-val párhuzamosan a Division of Labor Standards Enforcement (nagyjából a Munkaügyi Szabványok Betartatásának Részlege) is vitatja, hogy a felperesek jogi képviselője mindent megtett volna ügyfeleiért, és ezzel voltaképp szabad kártyát adott a Riot Games kezébe a munkavállalók jogainak lábbal tiprásához. Ahogy az várható volt, a cég ugyanúgy visszautasította ezeket a vádakat is, mint Rosen Saba tette.

Tehát egyelőre még nem ért véget a történet, sok múlhat azon a január 31-ei bírósági döntésen, amely a DLSE beavatkozásának jogszerűségét (vagy annak ellenkezőjét) mondhatja ki. Néhány nappal később, február 3-án pedig ismét az ügyben eljáró bíróra irányul majd a reflektorfény, aki rábólinthat az eredeti 10 milliós megállapodásra, de el is gáncsolhatja azt. Bármilyen eredmény születik, beszámolunk róla.

Mit gondoltok, elég a Riot által ajánlott összeg, vagy az állami szerveknek van igazuk, és sokkal több járna a károsultaknak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)